Pánsípszó a kiállítóteremben

kr korzo2A szeles idő a kiállítóterembe szorította a korzó vendégeit.

Egy nyári estének megvan a maga kedves, bájos hangulata. Egy finom fagyi a tóparton, lágy dallamok zengik be a teret, kisgyerekek szaladgálnak körbe-körbe, idős párok sétálnak egymás kezét fogva. Így indult a szombat este is, a Nyáresti korzó vendége, Steve Taylor-Szabó pánsíp művész is szabadtéri koncertre készült, csakúgy, mint az érdeklődők.

Az időjárás azonban közbeszólt, a viharossá erősödő szélben a szervezők úgy döntöttek, nem kockáztatnak, így percek alatt beköltöztették a rendezvényt a Városi Kiállítóterembe. A művésszel még a fellépés előtt beszélgettünk, természetesen arról is, hogy viselte az elmúlt hónapok bezártságát.

- Nagyon furcsa volt, hogy nincs miért készülni, nincs célja az embernek. Egyébként megvoltam, először csak járkáltam körbe az udvaron, aztán esténként már az utcán is sétáltam.

- Hogy jött a pánsíp az életébe? Úgy tudom, több hangszeren is játszott.

- Régen igen, fuvolán, klarinéton, szaxofonon, az volt a fő, abból éltem, mint tánczenész. Harmincöt évig kint éltem Svédországban, Genfben végeztem el a főiskolát. A pánsíp úgy jött, mint egy vörös nő. Megláttam és végem volt. Nagyon komolyan nekilendültem, mondták is, hogy valami nem stimmel velem. A helyzet nem volt nehéz, hiszen én már kész zenész voltam, ismertem a kottát, stílusom is, fülem is volt. Elvégeztem a főiskolát, majd több lehetőségem is adódott külföldön, de nem éreztem magam biztonságban. Eljöttem Svédországból és Magyarországot választottam. Világpolgár vagyok, 35 évig Svédországban éltem, 8 évig Amerikában, most Magyarországon. Mondtam is már, hogy három zászlót tegyenek majd a koporsómra.

- Sokan választják a pánsípot?

- Igen, de inkább csak szeretetből. Van egy hölgy, aki azt mondta, hogy ismer engem, játszik pánsípon, de nem mer eljönni a medve barlangjába. Meghallgattam az interneten, hogy mit tud, de semmi nem stimmelt. Ott kezdődik az egész, hogy megy az alapzene, nálam megszólal egy komoly zenekar, nem csak egy zongora. Kell egy jó program, és az is fontos, hogy szépen össze legyenek kötve a hangok.

- Nehéz hangszer?

- Nagyon nehéz jól játszani rajta, ha megfújom, akkor már nincs variáció, nem olyan, mint a hegedű. A tanáromnak Svájcban megmondtam, ha problémája van, itt a kazetta, úgy játszok mint egy félisten. Mire ő: felejtsem el, kezdjük elölről. Annyira akartam, hogy elölről kezdtem. A tanítványaimmal én is ilyen kemény vagyok. Néha hallom, hogy mit csinálnak, aztán csak fogom a fejem. Eltalálják a hangot, de ez nem elég. Más, amikor a nagymama főz lecsót, meg más, amikor én.

- A mai napig tanul? Kísérletezik?

- A kísérletezésen már bőven túl vagyok. Azon vagyok, hogy jól vegyek levegőt, hogy ne legyen megszakítva a zene, hogy szépen, egyben szóljon, szépen átszóljon.

- Hol szokott fellépni?

- Amerikában minden évben, Ausztriában, Németországban. Szenteste Hévízen egyik hotelből ki, másikba be. Aztán a gödöllői kastélyban, a keszthelyi kastélyban, a siklósi várban, a badacsonyi bornapokon és nagyon sok templomba is hívnak.

- Ön az első zenész, művész a családban? Vagy volt kitől örökölni?

- Mind a két oldalról voltak művészek, a mama és a papa részéről is. Papámnak van egy szobra a Hősök terén a korcsolyapályával szemben, de nem az ő neve van rajta, egy művész elvállalta, aztán papám kapta a 25 százalékot, Szent Kristóf, ahogy megy Kisjézussal a nyakában. A nagymama azt mondta, hogy Pityu, fantasztikus a szobor, de ez nem nyugdíjas állás. Így elment villamosvezetőnek, azt mondta, nem kell még egy művész a házba. A nagypapa festőművész volt, de jött a háború, és nem lett belőle semmi ilyen szempontból. Én meg azt mondtam, hogy megcsinálom.

- Támogatták?

- Nem ellenezték. Azt mondták, keresd a pénzt, leadod a nyolcszáz forintot, utána azt csinálsz, amit akarsz. A Thália Színházban voltam egy évig Nádas Gábor szaxofonosa, és meghallottam, hogy van ott egy ötvenhatos zongorista. Azt mondta nekem, így nem tudok segíteni, de ha kint vagy, jelentkezz. Kint voltam Finnországban, másnap írtam neki levelet, így kerültem át Svédországba, és ott is maradtam.

Fodor Petra