Nemes bosszú a sportszerűtlenségért

kr fociPap látványos fejessel vette be a Zugló kapuját.

A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 13. fordulójában a BVSC-Zugló otthonában lépett pályára a Termálfürdő FC Tiszaújváros. A kék-sárgák mindössze 13 játékossal utaztak el a fővárosba, ám egy korai góllal a nehézségek ellenére is győzni tudtak.

Nem a legjobb előjelekkel készült a találkozóra Gerliczki Máté együttese. A Tiszaújvárosból Csoszánszki és Gelsi eltiltás, Vitelki, Vámos, Bussy, Burics, Németh, Csernák, Kundrák, és Kristófi sérülés, illetve betegség miatt hiányzott. A kék-sárgák így 13 játékossal utaztak el a fővárosba, ugyanis a BVSC az újvárosiak kérése ellenére sem volt hajlandó hozzájárulni a mérkőzés elhalasztásához.

Az elmúlt forduló sikertelensége is ott motoszkálhatott a fejekben, hiszen a Mezőkövesd II éppen a Tiszaújváros ellen aratta első sikerét ebben a szezonban. Ám nem volt mit tenni, egy ilyen nehéz szituációban is ki kellett állni, küzdeni a 3 pont megszerzéséért. A kezdőcsapatban ezúttal Herceg Péter is szóhoz jutott, de nem Tóth Csaba helyén a kapuban, hanem kényszerből mezőnyjátékosként.

A találkozó azonban nem a házigazdák szája íze szerint kezdődött, mert némi meglepetésre a vendégek szereztek vezetést. A 8. percben Tóth S. végzett el jobb oldalról egy szabadrúgást, a középre ívelt labdára Pap érkezett, aki 5 méterről látványosan fejelt Horváth G. kapujába 0-1.

A váratlan tiszaújvárosi vezetésre nem tudott igazán jól reagálni a BVSC, veszélyes helyzete sem volt házigazdáknak. A borsodiak igyekezték megtartani a labdát és őrizni előnyüket.

A második játékrész elején már aktívabb volt Gabala Krisztián együttese. A vendéglátók azonban csak kapufáig, és néhány fejesig jutottak, ám az egyenlítés nem jött össze. Ahogy fogyott az idő, úgy lett egyre feszültebb a hazaiak játéka, és a görcsösség nem is hozta meg számukra a várt eredményt. Erőlködtek Bartosék, de az egyenlítő találat nem jött össze.

Gerliczki Máté csapata óriási bravúrral így elhozta a 3 pontot a Szőnyi útról. A Tiszaújváros 20 pontjával feljött a 6. helyre, és legközelebb október 18-án, vasárnap délután fél háromtól a tabellán közvetlenül előtte álló Sényőt látja vendégül.

BVSC-Zugló - Tiszaújváros 0-1 (0-1)

Budapest, 150 néző. V.: Gál.

BVSC-Zugló: Horváth G. – Balogh B., Tóth K., Murai, Kelemen, Pintér (Hrepka), Schrammel, Simon, Bartos, Balogh M., Fisli. Edző: Gabala Krisztián.

Termálfürdő FC Tiszaújváros: Tóth Cs. – Vincze, Kulcsár, Pap, Herceg (Kolompár), Tóth S., Benke, Lőrincz, Horváth, Tóth M., Bene. Edző: Gerliczki Máté.

Gabala Krisztián nem nyilatkozott.

Gerliczki Máté: Nincsenek szavak erre a sikerre, hiszen a ma pályára lépő játékosok, stábtagok mindent megtettek a győzelemért. Sajnos a BVSC sportszerűtlen hozzáállására sem tudok mit mondani, de ez legyen az ő problémájuk. Herceg Peti kapusként ezen a meccsen centerben végig nagyon nagyot játszott, le a kalappal a teljesítménye előtt. Azt kell mondjam a találkozó tapasztalatai alapján, hogy fantasztikus játékosaink vannak, mindenki hozzátette azt a pluszt, ami a sikerhez kellett. A betegeknek és a sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánok!

A 13. forduló további eredményei:
SBTC - Kisvárda II. 0-1
Tiszafüred - Cegléd 3-0
Balassagyarmat - Tiszakécske 0-1
Hatvan - Gyöngyös 4-0
Tállya - Jászberény 0-1
Putnok - DVTK II. 1-4
Sényő - DVSC II. 2-1
Mezőkövesd - Sajóbábony
Eger - Füzesgyarmat

Következik a 14. forduló
2020. október 18., vasárnap 14:30
Balassagyarmat - Eger
Tiszakécske - Tiszafüred
Cegléd - SBTC
Kisvárda II. - Mezőkövesd
Sajóbábony - Zugló
Tiszaújváros - Sényő
DVSC II. - Putnok
DVTK II. - Tállya
Jászberény - Hatvan
Gyöngyös - Füzesgyarmat

tabella