Tiszaújváros, ahogy az alkotók látják

kr megnyitoAz alkotókat, vendégeket Mátyás Zoltán, a művelődési központ igazgatója köszöntötte.

Az olefin üzem, a víztorony, a posta - ezek a helyek is megihlették azokat az alkotókat, akik jelentkeztek a Derkovits Művelődési Központ pályázatára. Várossá nyilvánításunk 55. évfordulója alkalmából fordultak a városban élő és alkotó művészekhez, hogy fessék, rajzolják le, hogyan látják ők településünket.

Több mint egy tucat alkotás érkezett a pályázatra, ezekből, és a művelődési központ saját gyűjteményéből nyílt tárlat a Városi Kiállítóteremben.

- Régen kiváltságnak számított, ha valaki ecsetet foghatott a kezébe - mondta a zsűri elnöke, Kovács Anikó. - Ma már nem csak a professzionális művészek, hanem a művészetkedvelő közönség is gyakran ecsetet, vásznat ragad, és ha nem is mindig a saját gondolatait festi le, de festményeket, képzőművészeti alkotásokat készít. Az én olvasatomban háromféle alkotó van, az élményfestő, aki már meglévő alkotásokat fest újra, az amatőr alkotó, aki már saját gondolatokat is megjelenít a saját eszköztárát használva, és a professzionális alkotó, akit a magas művészeti kategóriába sorolhatunk. Más a magas művészet és az amatőr művészet célja, és mások a bemutatkozási lehetőségeik is. Ez a pályázat amatőr alkotóknak szólt, de vannak itt amatőrök, félprofik és profik is. Fontos, hogy meg tudják mutatni magukat a világnak, és fontos nekünk is, hogy lássuk az alkotás mögött lévő embert teljes valójában. Miért alkotnak a legtöbben? Mert jól érzik magukat tőle, mert csak ilyenkor magukkal tudnak foglalkozni, mert jó hatással van az egészségükre, a személyiségükre - mondta Kovács Anikó.

Tiszaújváros egy fiatal város, egy iparváros, ami mégis sokakat megihletett. A zsűri Tóth Andrea Panda képét ítélte a legjobbnak, mely a Boldog születésnapot, Tiszaújváros! címet kapta. Fára készült és olyan helyszínek, hangulatok jelennek meg rajta, melyek az alkotó számára a várost jelentik.

- Egyáltalán nem számítottam arra, hogy helyezést fogok elérni a munkámmal - mondta Tóth Andrea Panda -, ez a kép kifejezetten erre a pályázatra készült, két-három hét alatt. A kiírásban szerepelt az is, hogy az épületeket, a sportot jelenítsük meg, ezek is szerepelnek a képen. Fontosnak tartottam magának az életnek a megjelenítését, a templomot, hisz a hit nagyon fontos az emberek számára, és a szeretetnél nincs fontosabb a világon. Mindent megpróbáltam összefoglalni és belerakni ebbe a képbe, amiből a természet sem maradt ki. Spontán alkotó vagyok, aki annyira nem tervezget előre, így menet közben alakult az egész. Régóta alkotok már, de csak hobbiszinten.

Két második helyezettje is lett a pályázatnak. Parai Zoltán Egy nemzedék csendben elmegy című alkotása egy igazán különleges hangulatú kép, mely színvilágában is rendhagyó. A másik második helyezett a szintén hobbifestő Molnár Krisztina lett, az Elsuhanó megannyi pillanat című képével, ami a múltat és a jelent is magába foglalja.

- Nem is gondoltam arra, hogy pályázzak - mondta Molnár Krisztina -, szóltak, hogy van egy ilyen lehetőség, és kedvet kaptam hozzá. Egy hét alatt készültem el a képpel, munka után, esténként festettem. A Derkót még nem láttam megfestve, így jött az ötlet, csak azt nem tudtam, hogy a régit vagy az újat fessem-e meg, így a régibe belevittem az újat, a saját gondolataim szerint. Egy pár éve festek csak, számomra ez kikapcsolódás, hobbi, megnyugtat. Régen, gyerekkoromban is nagyon szerettem rajzolni, épp most beszéltem Kormos Dénessel arról, hogy általános iskolában ő volt a rajztanárom.

Tanyi Enikő nem is egy, hanem hat képet festett, a montázs az Én városom címet kapta és a harmadik helyezett lett.

- Régi képeket, képeslapokat nézegettem, és így jutott eszembe, hogy a pályázatra egy képeslapszerű képet szeretnék festeni - mondta Enikő -, de olyat, ami nem egy, hanem több képből áll. Voltak saját fotóim is, melyek alapul szolgáltak, a többit pedig a fejemben terveztem meg, hogy milyen színnel és hogyan mutatnának a legjobban egymás mellett az egyes képek. Hat pillanatot örökítettem meg, a kedvencem ezek közül a Március 15. park, főleg a szobor miatt. Sokat szoktam itt üldögélni az egyik padon, nagyon szeretem ezt a részét a városnak.

Gondos Gyuláné, a másik harmadik helyezett is egy olyan helyet vitt vászonra, ami számára sokat jelent, az olefin üzemet.

- Én az olefingyárban voltam a gyárvezető titkárnője, ezért jutott eszembe, hogy ezt fessem meg. Készítettem egy másik képet is, az erőmű négy kéményét, és nem tudtam eldönteni, hogy melyiket adjam le, végül emellett döntöttem. A legtöbben azt mondják, hogy különleges. Lehet, hogy senki nem festett még ilyet. A városhoz tartozik, sok ember él ebből, én is ott éltem le az életemet - mondta az alkotó, aki tizennyolc éve fest rendszeresen.

A zsűri különdíját Kormos Dénes vehette át, a Nívódíjat nem csak Szimbiózis című alkotásáért, hanem képzőművészeti munkásságáért is kapta.

- Nagyon örülök annak, hogy itt lehetek, mert mindenki gyönyörű dolgokat hozott, és öröm volt ebbe a sorba beállni - mondta Kormos Dénes. - Mindenki másképp, más szemszögből mutatta meg a várost, ebből is látszik, hogy óriási értékkel rendelkezünk, ez már egy alkotói közösség. A pályázat kiírásában szerepelt, hogy valami olyat jelenítsünk meg, amihez van kötődésünk, ez lehet épület, kompozíció, gondolat. Emlékszem, amikor először jöttem ide háztűznézőbe, mivel engem férjül vettek annak idején Leninvárosban. Sajószögedről jövet láttam egy utat, a végén a kukoricaföldből kiemelkedtek dolgok, és akkor nem tudtam, hogy ebből több évtized lesz. A szimbiózis az, amikor együtt él az ember egy lakóhellyel, a lakóhely együtt él azzal a világgal, ami életben tartja. Ez lehet a gazdaság, a természet. Én ezt próbáltam megtalálni, a város és a lakosság szimbiózisát. Az egész pedig nem működik az ember nélkül, az emberek nagy része kereste a gyökerét és előtte volt az út. A képen is azért van egy viszonylag semleges emberpár az út elején, mert még keresik azt a világot, amibe ők valamilyen módon be fognak tagolódni. Az ember tulajdonképpen megtalálja magát és az egész világ körülöttünk, a település, a baráti körünk, a munkahelyünk egy óriási hálózatot alkot. Ilyen a város is, aminek vannak energiái és értékei, az én alkotótársaim és a művelődési ház munkatársai pedig megmutatták, hogy van erő ebben a szimbiózisban.

A kiállítás június 25-ig látogatható a Városi Kiállítóteremben.

Fodor Petra