Nézz madárnak!

kr tothlaciA kiállítás megnyitóján maga a fotós mesélt a munkájáról, élményeiről.

Olyan érzésem van, mintha a madarak, a mező állatai, de még a felröppenő bogarak is modellt állnának neki. Neki, Tóth Lászlónak, aki természetfotóiból rendezett be kiállítást a Hamvas Béla Városi Könyvtár aulájában és olvasótermében. Lacihoz közel áll a téma, nem csak egy egyszeri madárlesben figyelő fotós. Tanulmányozza az életüket, az életterüket, természetvédelmi beavatkozásokat végez, az elsők között csatlakozott egy fajmentéshez anno, az erdei fülesbaglyoknak helyeztek ki műfészkeket. Így jön a végére a megfejtés, Laci tesz a madarakért, és ők nem tesznek rá. Ahol ő van, ott van pillanat. Tóth Lászlóval beszélgettem a tárlat rendezése közben.

- Csak madarakat hoztál a kiállításra?

- Bár a kiállítás címe Nézz madárnak, de hoztam olyan képet is, amin nem madarak vannak. Olyan fotókat is láthatnak, amiket érdekesnek gondoltam, például a téli Balaton-part látványa, amikor kifagy a víz a partra, vagy itt van ez a kis ürge, amelyik úgy tartja azt a fűszálat a mezőn, mint egy zászlót, egy másik képemen pedig egy hajnali csoda, a harmatos növényzettel. Szerintem minden hajnal egy csoda, amit a bemutatkozó szövegem végére is odaírtam, és aki csak teheti, menjen ki hajnalban és élje meg a csodát.

- Sokat vársz ezekre a pillanatokra, vagy a pillanat olyannyira a barátod, hogy mindig ott van, ahol te vagy?

- Sokat, de én pont ezt szeretem benne. Pont a pillanat a lényeg szerintem. Gyakran unalomig járok ki egy helyre, és megvárom azt az egy-két pillanatot, és akkor boldogan jövök haza, hogy na, megvan. Hoztam égi jelenségekről készült fotókat is, például a múlt nyáron látható üstökösről, vagy a két héttel ezelőtti hatalmas viharról, Sajószöged fényeivel a világító felhők, amik mostanában egyre gyakrabban láthatók. Ezt nagyon kevesen látják, mert általában ezek az éjszaka képei, és akkor „történnek”, amikor az emberek már inkább a tévét nézik, nem ilyen dolgokat.

- Ezeket a pillanatokat pont így adta a természet ott, ahol éppen voltál, vagy benne van már az utómunka és a fototechnika is?

- Ezt a szót, hogy utómunka nagyon sokan, sokféleképpen értelmezik. Minden képemet „utómunkázom”, de tartalmilag nem szoktam megváltoztatni, tehát nem rakok rá, és nem veszek el róla tartalmi összetevőt, viszont a színeket, kontrasztot, azokat be szoktam állítani, például zajszűrés, esetleg ha a lencsén por van, azt leszedem. Ez általában azért van így, mert ha pályázok vele, ott szigorú szabályai vannak annak, hogy mit lehet, és mit nem lehet egy képen csinálni. Természetesen alapvetőbb utómunka az, hogy mondjuk lehet ez a képkivágás. A képeimen ott van a pillanat varázsa, például, ahogy eteti a fecske a fiókáját, vagy amikor futott velem szembe ez az apró madár, a lile.

- A képeidet nézve úgy érzem, hogy neked csak azért is, direkt modellt állnak a madarak.

- Igen, úgy csinálom, hogy modellt álljanak, van olyan, hogy egy ágat teszek ki a kompozíció kedvvért, mint például az egyik fecskés képemnél, mert nincsenek odaszokatva, etetve, hanem egyszerűen nekik az egy jó kis pihenőhely és odaülnek.

- Nehéz műfaj a természetfotózás?

- Igen.

- Akkor miért ezt csinálod? Kihívás?

- Mert szeretem a természetet. Sok képemen, amin látsz egy történetet, az a másodperc tört része, tehát, aki nincs ott, és nem erre vár, az nem is lát ilyet szerintem. Egy-egy pillanat, egy-egy villanás, itt megörökítve pedig bárki megnézheti.

- Ahhoz, hogy egy ilyen pillanatot elkapj, hányszor kell nyomnod a gombot a fényképezőgépen?

- Sokszor, nagyon sokszor, sorozatfotózásra van állítva a gép, szóval erősen technikafüggő ez a műfaj. A covid alatt volt időm fejleszteni egy picit a technikán, hogy ilyen pillanatokat elkapjak.

- Szoktad versenyeztetni a fotóidat?

- Igen, próbálok pályázni velük, de nem könnyű kiválasztani a fotót, fotókat, mert véges a pályázatokra beküldhető képek száma. Nagyon sokszor ismerősök, barátok azt mondják, hogy nem ezt kellett volna, attól van sokkal jobb, szóval ezzel úgy érzem sokszor hadilábon állok sajnos. Néhány éve én lettem az Év természetfotósa verseny különdíjasa az egyik képemmel, ezt is elhoztam a tiszaújvárosi kiállításomra. Ez a kép egyébként a Természettudományi Múzeumban is ki volt állítva hatalmas méretben.

- Otthon a lakásod falán vannak saját képeid?

- Néha van, most nincs.

- Tóth Laci Tóth Lacinál nem dekoráció?

- Hát, az nem! A gépen ott van rengeteg, azt nézegetem, és ezért is örülök ennek a felkérésnek, mert nagyon sok fotó ott alszik a winchesteren és nem látják, szóval öröm kiállítani, megmutatni másoknak is ezeket. Másrészt sokan ilyenkor döbbennek meg, mert azt se tudták, hogy fotózok. Ez egy olyan pillanatot örökít meg, - mutat rá egy fotóra Laci - amikor egy madárnak a felnőtt egyede egy másik madár fiókáját móresre tanította a fészkelő helyen, ami a MOL egyik derítő tava. Különlegessége ennek a képnek, hogy jól szemlélteti, miként szorulnak ki a saját helyükről a védett és a nem védett madarak, állatok is.

berta