Temetői lopások

kr temeto 4Kissné Mészner Marianna minden héten kijár kislánya és a testvére sírjához.

Egyre több panasz érkezik szerkesztőségünkbe, miszerint elszaporodtak a lopások a tiszaújvárosi temetőben. Napi szinten tűnnek el a virágok, kirakott díszek, kaspók, vázák a sírokról. Az elkövetőt vagy elkövetőket még senki sem látta, csak az utánuk maradt üres vagy felbolygatott sírhelyeket.

- Felháborítónak tartom, hogy vannak olyan emberek, akik erre vetemednek - nyilatkozta lapunknak Kissné Mészner Marianna, aki rendszeresen jár ki a temetőbe 17 éve elhunyt kislányához és néhány hónappal ezelőtt koronavírusban elveszített testvéréhez. - Én nem tudok tortát venni a gyermekemnek a születésnapjára. Nekem már csak annyi maradt, hogy virágot, apró díszeket hozok a sírjára, de most már azt is meggondolom, hogy kihozzam-e, mert néhány nap vagy hét elteltével mindig csak a hűlt helyét találom. Az elültetett virágokat rendszeresen kiássák, a kaspókat virágokkal, díszekkel együtt elviszik, de van olyan is, amikor csak a kerámiafigurát törik le róla. Mindig is jellemzőek volt a kisebb-nagyobb lopások - meséli Marianna elkeseredetten - mostanában azonban ez már olyan méreteket öltött, hogy már nem merünk kihozni semmit, mert egy hétnél tovább nem tart semmi.

A család minden alkalommal jelzi a lopásokat a temető üzemeltetőjének, a HADÉSZ Kft.-nek, azonban ők is tanácstalanul állnak a helyzettel szemben.

- A bejáratnál lévő urnafalakról soha nem lopnak - mutat körbe Kocsis Lászlóné, a HADÉSZ Kft. vezetője. - A kapuhoz közeli területeken nincsenek ilyen problémák, bent, ahol kevesebben jönnek-mennek, onnan tűnnek el a dolgok, meg a járda melletti sírokról. Ott elsétálnak, fölkapják, ami megtetszik. Szinte minden nap érkezik hozzánk panasz ezzel kapcsolatban, azonban segíteni nem tudunk. A legfájdalmasabb, amikor a gyereksírokról viszik el a virágot vagy a kirakott játékokat. Régebben még ismertünk minden hozzátartozót, tudtuk, hogy melyik sírhoz kik szoktak kijárni, de most már olyan sokan vannak itt eltemetve, hogy nem ismerünk mindenkit, és a terület is egyre nagyobb. A lopások nagy valószínűséggel este, éjszaka történnek, mivel ki van világítva a temető, látják, megtalálják, hogy mi az, amit el szeretnének vinni.

A világítás ugyanakkor el is rettenthetné a tolvajokat, azonban sajnos nem így történik.

- A különböző kegytárgyak eltulajdonítása nem csupán tiszaújvárosi probléma - nyilatkozta lapunknak Sávolyi Péter, a Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. közterület-gondozó részlegének vezetője. - Tiszaújvárosban a ravatalozónál van kamerarendszer, ami az épületet és a közvetlen környezetét védi. Az, hogy a teljes temetőt kamerarendszerrel vagy 24 órás őrszolgálattal védjük, sajnos nem kivitelezhető. Novemberben, a Mindenszentek időszakában vannak őrök, akik vigyáznak a területre, de sajnos lopások akkor is előfordulnak. Sőt, a kihelyezett locsolókannákat is rendszeresen elviszik, ezeket folyamatosan pótoljuk.

A témában a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságot is megkérdeztük, ahol elmondták, hogy a helyi rendőrségre eddig az ügyben feljelentés nem érkezett, de azt megígérték, hogy a jövőben kiemelt figyelmet fordítanak a temetőre és környékére.

ema