Orchidea büszke azokra a gyerekekre, akik leküzdik a viszolygásukat.
Pénz, digitalizáció és fenntarthatóság, ezt a három témahetet rendezte meg nemrégiben a Hamvas Béla Városi Könyvtár. A témákhoz programokat is szerveztek, legutóbb egy „zöld” kiállítást és egy élménybiológiai előadást az ízeltlábúakról. A programokon több mint 300 tiszaújvárosi iskolás vett részt.
Dr. Juhász Orchideának nem csak a neve különleges, a hobbija is, imádja az ízeltlábúakat. Kicsiket, nagyokat, szőröset, páncélosat, rejtőzködőt és veszélyeset. Kedvenceiből több ezerrel él együtt, naná, hogy nem fél tőlük, sokan pedig viszolyognak. Élménypedagógiai előadásain az emberek rovarfóbiáját is le akarja győzni, miután neki már sikerült réges-régen.
Egy befőttesüveg telis-tele levedlett madárpókkal, mellette preparált csáprágósok, soklábúak és rákok. Egy brazil óriás madárpók is pihent az egyik trópusinak berendezett terráriumban, a másikban hatalmas csótányok, odébb méretes, tenyérnyi sáskákkal néztem farkasszemet. Csodáltam a református iskola alsósait, akik kézről-kézre adogatták egymásnak a sosem látott óriásméretű ízeltlábúakat, a sor végén aztán és is felbátorodtam - Orchidea unszolására -, tudtam, anélkül, hogy kézbe venném őket, nem fogok innen szabadulni, pedig csak egy riportért jöttem.
Nem csak a lélegzetemet tartottam vissza, vele együtt a hangokat is, amik ilyenkor reflexszerűen csúsznak ki az ember száján. A falra nagybetűkkel kiplakátolták, mit nem szabad kimondani, de még suttogni sem. Fúj, csúnya, gusztustalan… Úrinő voltam, visszatartottam, sőt a végére még három sáskát meg is sétáltattam a tenyeremen, miközben volt lélekjelenlétem riportot készíteni is.
- Orchidea, bejártad a világot, hogy ilyen különleges ízeltlábúid vannak?
- Ha az egészet nem is, de szerencsém volt olyan országokba is eljutni, ahol ilyen különleges ízeltlábúak vannak. Többször jártam Indonéziában, Jáván, Szumátrán, a Szulavézi szigeten, ott a dzsungelekben ugyanilyen cukiságok hemzsegnek mindenfele.
- Ők is onnan jöttek egy repülőúttal? - mutatok az ízeltlábúakra.
- Nem, ezeket az állatokat mi tenyésztjük otthon, a petéket kigyűjtjük, inkubátorba helyezzük, gondozzuk. Vannak olyan fajok, amelyeknél egy évig kell a petét gondozni minden nap, amíg elérik a felnőtt kort és utána, mivel ízeltlábúak, nem túl hosszú életűek, szóval nekik körülbelül egy évük van maximum kifejlett állatként.
- Mikor és hogy lettél ilyen bogaras?
- Sok-sok évvel ezelőtt egy családi hobbiból indult. A kisfiam apukája nagyon ügyes preparátor és így kerültek hozzánk az első ízeltlábúak, utána elindult az élő állatok beszerzése is, pedig annak idején nagyon rovarfóbiás voltam. Amikor pici volt a kisfiam, akkor őt küldtem be, amikor berepült egy lombszöcske a szobába, mert borzasztóan féltem az ízeltlábúaktól, de ahogy sorra érkeztek hozzánk, megbarátkoztam velük. Az volt az egyetlen egy kikötésem, hogy csak olyan ízeltlábú jöhet a lakásba, ami nem ugrik, nem harap, nem repül, nem rohan, így jöttek elsőként a botsáskák. Ők a kedvenceim, de már tartunk madárpókot, skorpiót, ostorlábút, vannak a kiállítási anyagunkban szárazföldi ászkarákok, imádkozó sáskák, már több mint ezer állattal élünk együtt. Ezeket gyakorlatilag az élménypedagógiai programjainkhoz tenyésztjük, nem eladásra.
- Most, hogy egészen közelről látom őket, némelyik sáskádnak pont olyan a feje, mint az idegen lények a filmekben. Szerintem róluk mintázták a maszkmesterek.
- Igen, de azért tegyük hozzá, hogy ezzel nem tesznek jót a rovarfóbiának. A szakemberek azt mondják, hogy az erős rovarfóbia egyik oka a média, ami többnyire negatív kontextusban használja ezeket az állatokat, mint például horrorfilmekben, meg a sci-fikben. Valóban nagyon különlegesek, már maga az anatómiai felépítésük is okot adhat arra, hogy viszolyogjunk tőlük. Nagyon sok embernek volt már valamilyen negatív tapasztalata velük, és ez erősödik fel, meg hát így szocializálódunk, hogy a szülőktől, nagyszülőktől, környezetünkből is ezt halljuk, hogy fúj, gusztustalan, undorító. A félelmi reakciónk már kicsi kortól kezdve folyamatosan a szocializációnk része.
- Ez az élménybiológiátok egyik küldetése? Hogy ne féljünk, vagy legalábbis próbáljunk meg szabadulni ezektől a sokszor alaptalan félelmeinktől?
- Igen, hiszen az ízeltlábúaknak varázslatos a világa. Azt próbáljuk átadni a gyerekeknek, hogy az ízeltlábúak nagyon hasznosak, nem tudnánk nélkülük élni a Földön. Nagyon rövid életünk lenne, ha nem élnének ízeltlábúak, ha megszűnne például a beporzás, nélkülük nem lenne termőtalajunk, de a táplálékláncban is fontos szerepük van. Rengeteg teljesen veszélytelen ízeltlábú van, mint például ezek a botsáskák. Van olyan gyerek, aki viszolyogva jön be az előadásra, és 45 perc múlva úgy megy ki, hogy megsimogatta a madagaszkári bütykös csótányt, vagy egy botsáska sétált a tenyerében. Rájuk vagyok a legbüszkébb ilyenkor, azokra, akik leküzdötték ezt a fajta viszolygásukat.
berta
