Egy gyermekkori álom varázsa

kiallitasKorpás Lajosné (jobbra) tagja az Énekszó Baráti Körnek is.

Gyakran hangoztatjuk a közhelyet: sohasem késő elkezdeni. Aztán mégis legyintünk és beletörődünk, hogy már mindegy, lemaradtunk róla. Pedig nem! Korpás Lajosné Margitka néni példája is azt bizonyítja, hogy nem szabad elengedni az álmainkat addig, amíg egy halvány esélyt is látunk a megvalósításukra. Az ő festményeiből nyílt kiállítás a Hamvas Béla Városi Könyvtárban.

Margitka néni Gelejen született, négy gyermek édesanyja, szolgálati idejének utolsó húsz évét a Geleji Tündérkert Óvodában töltötte. Alapító tagja volt a Fénysugár Énekkarnak szülőfalujában, ahol a Gerlice Nyugdíjas Klub megalakulásában is jelentős szerepet vállalt, 2016-ig vezette is a közösséget. Aztán Tiszaújvárosba költözött. Tagja a Kaffka Margit Pedagógus Nyugdíjas Klubnak, a Nyugdíjas Pedagógus Szakszervezetnek, az Énekszó Baráti Körnek és a Tiszaújvárosi Képzőművészeti Alkotókörnek. Az utóbbi csoportban kap rengeteg inspirációt és segítséget legfőbb szenvedélyéhez, a festészethez.

- Miért éppen a festészetet választotta?

- Már egész kicsi koromban imádtam a rajzórákat. Nagyon boldog voltam, amikor év végén kiállították a rajzaimat a legjobbak között. Azonban bármennyire is szerettem volna, később mégsem tudtam foglalkozni az alkotással. Nagy családom volt, négy gyermek édesanyja vagyok, elfoglalt a gyermeknevelés. Tizenegy évvel ezelőtt jöttem el nyugdíjba, hirtelen rengeteg szabadidőm lett, nem tudtam magammal mit kezdeni, mert az óvodában mindig volt mit csinálni a gyerekek mellett. A szolgálati időm végén mondtam a munkatársaimnak, hogy elköltözöm Gelejről, és festeni fogok. A kollégáim nem akarták elhinni. Aztán 2011-ben a gyermekeim megleptek egy festőkészlettel, és azóta nincs megállás.

- Mi jellemzi a munkáit?

- Akrillal dolgozom vászonra. Sohasem tanultam a festészetet. Utolsó Gelejen töltött éveim alatt a Dél-Borsod Kincsei Képzőművészeti és Népművészeti Egyesületben ismerkedtem a technikákkal, a csoportnak köszönhetően sok helyen megmutathattam a munkáimat, 2016 óta pedig a Tiszaújvárosi Képzőművészeti Körben fejlesztem magamat. Még mindig keresem a helyemet. Tájképekkel kezdtem, és azóta is szeretem őket. Mivel mindig is sík vidéken éltem, nagyon vonzottak a hegyek. Aztán később megjelent a víz is a kedvenceim között.

- Ez az első önálló kiállítása. Versenyeken szokott indulni?

- Igen, a karantén alatt megrendezett online „Ki mit tudon” a Csendélet című alkotásomat oklevéllel jutalmazták. A Tiszaszederkényi „Ki mit tudon” pedig a Régmúlt című munkámmal harmadik helyezést értem el.

- Hogyan választ témát?

- Ha látok egy olyan képet, ami megfog, azt nem tudom elengedni addig, míg meg nem festem.

- Mit szeret leginkább a festészetben?

- Azt, hogy nagyon megnyugtató.

A „Színek varázsa” című kiállítás július 22-ig tekinthető meg a városi könyvtárban.

Ördögh István