„Közönség nélkül csak hangszertulajdonosok vagyunk”

lords koncertTöbb mint 3 év után adtak újra önálló koncertet Tiszaújvárosban.

Két hete szombaton rockzenétől volt hangos a Nádas Söröző és környéke. A koncerten megjelentek a tiszaújvárosi Lords Of This World együttes 2 órás, 5 éves jubileumi koncertjét hallgathatták végig. A fellépésről és a bandáról a csapat gitárosával és zenekarvezetőjével, Mészáros Attilával beszélgettünk.

- Több mint 3 éve nem léptetek fel Tiszaújvárosban. Milyen érzés volt újra hazai pályán játszani?

- Nagyon jó volt, nagyon élveztem a bulit. Az itteni koncerteknek mindig különleges hangulata van, sok barát, rokon, ismerős arc eljön, és nekem mindig egy kis pluszt ad, hogy végre előttük is bizonyíthatunk, és őket is szórakoztathatjuk. Szóval kifejezetten örülök, hogy ennyire jól sikerült a visszatérés.

- Mi volt az oka ennek a nagy kihagyásnak?

- Sajnos nem sok lehetőség van Tiszaújvárosban koncertezni, picit talán mostoha sorsa van ennek a műfajnak mostanában, amit kicsit furcsállok, hiszen annak idején hatalmas zenei élet volt itt. Elég csak például az Edda itteni klubjára gondolni, vagy akár arra, hogy szinte minden nagy zenekar turnéprogramjában szerepelt a mi kis városunk. Bár a lehetőségek hiánya inkább régiós probléma, zenészt is nagyon nehéz találni, szóval nem csak a helyszínkereséssel van gond. Annak idején a HBH volt a törzshelyünk, ám a lebontása óta „otthon nélkül” tengődtünk, ezért is volt ekkora kihagyás. Szerencsére most a Nádas Söröző lehetőséget adott nekünk, és örülök, hogy élni tudtunk a belénk vetett bizalmukkal, és egy jó bulit sikerült összehozni a közönségnek. Remélem sikerül megvetni a lábunkat itt, mint annak idején a HBH-ban is, mert egy remek kis helyszín, jó hangulattal, kifogástalan kiszolgálással.

- Csak feldolgozások szerepeltek a programban, pedig rendelkeztek jó néhány saját dallal is. A koncepció része volt ez?

- Igen, mivel az első koncertünk volt ezen a helyszínen, szerettük volna megismertetni magunkat azon emberekkel is, akik esetleg még nem találkoztak velünk, és ez könnyebb olyan dalokkal, amiket a szélesebb tömegek is ismernek. Természetesen a fő csapásirány továbbra is a saját dalok népszerűsítése, szóval a következő koncerten jó néhányat beveszünk a műsorba közülük. Egyébként van még rengeteg nóta a tarsolyunkban, szóval mindenképp ajánlom, hogy a következő koncertre is látogasson el, akinek tetszettünk most, mert nagy százalékban változni fog a program.

- Mennyivel másabb egy ilyen kocsmai koncert, mint egy „rendes”, színpadi fellépés?

- Ennek meghittebb, picit talán intimebb hangulata van, közelebb vagyunk a közönséghez, jobban együtt tudunk rezdülni velük. Persze vannak hátrányai is, mert nyilván más a zenekar hatása egy színpadon, fények és füst kíséretében, és más egy kis kocsma félhomályában, egy szintben a közönséggel.

- Melyiket szereted jobban?

- Mindkettőnek megvan a hangulata. Nyilván profibb hatású egy rendes színpadon, pláne este fellépni, de ez nem mindig kivitelezhető. No meg lehet, nem is mondanék le ezekről a kisebb, családiasabb koncertekről.

- Hol nagyobb a nyomás?

- Szerencsés helyzetben vagyok, mivel sosem volt lámpalázam, már a legelső alkalommal sem, amikor emberek előtt játszottam. Mindig is ezt akartam csinálni, ez tesz boldoggá, ekkor érzem azt igazán, hogy élek. Ekkor érzem magam egésznek, más nem is nagyon tud megfogni, érdekelni, csak a zene. És így teljesen mindegy lenne nekem, hogy a Nádasban játszunk, vagy a Puskás stadionban. Inkább akkor van lámpalázam, ha hétköznapi embernek kell lennem.

- A közönség is élvezte a koncertet, és egész szép számban össze is gyűltek. Ez nyilván jó visszajelzés arra, hogy igény van erre a stílusra.

- Igen, és szeretnénk is 2-3 havonta megismételni. Tervben van vendégzenekarok meghívása is többek között, ezzel is erősítve a szakmabeli kapcsolatokat.

- Milyen lehetőségei vannak a zenekarnak a városon kívül?

- Változó. Volt olyan évünk, hogy minden hónapra jutott koncert valahol, de olyan is volt, hogy egy bulink volt egész évben, mint tavaly, vagy tavalyelőtt. Szerencsére a változatos repertoárunk miatt több variációnk is van, így tudunk ahhoz igazodni, hogy az adott helyen épp mire van igény. Például az utóbbi koncertjeink nagy része Black Sabbath tribute zenekarként volt. Fontos, hogy az ember rugalmas legyen, pláne egy ilyen mondhatni versenyszférában. Visszatérve a kérdésre, játszottunk már Miskolcon, Mezőkeresztesen, Görbeházán, Hajdúszoboszlón és Debrecenben is, szóval szerencsére sikerül néha elhagyni a várostáblát. Nagy célunk még egy budapesti koncert, de ez egyelőre várat magára.

- Mik a tervek a jövőre nézve?

- Tavaly jelent meg az első lemezünk, idén szeretnék még egy másodikat csinálni, a dalok már szép lassan összeállnak. Tervben van egy videoklip is, és persze szeretnénk minél többet koncertezni. Elvégre közönség nélkül csak hangszertulajdonosok vagyunk.

f.l.