Munka közben.

Még kölyök volt, amikor megismertem. Egy közvetlen, érdeklődő tiszaújvárosi fiatal. Bár az idő az ő kerekét is megtekerte, még ma is azt a kölyökképű, lelkes fiút látom benne, aki akkoriban, majd’ 20 évvel ezelőtt bekopogtatott a Tisza TV-be, hogy szétnézhessen. Kelemen Tamás akkor és ott lett a kollégám, és az idén ő az a munkatársam, aki immár Lovas Lajos Évi díjasként mehet nap, mint nap a hírek után.

- Tamás! Emlékszel még hogy kezdődött? Hogy keveredtél a médiába?

- Gyerekkoromban szerettem a sci-fiket, azon belül is a Star Treket. Már akkor eldöntöttem, hogy űrhajókat fogok rajzolni számítógépen, és ezt el is kezdtem. Ötödikes voltam, amikor a faterom szerzett egy olyan demo szoftvert, amivel a 3D animátorok is dolgoznak, és akkor elkezdtem vele szórakozni. Először egy hónapba telt, mire egy egyszerű gömböt el tudtam lineárisan A-ból B pontba mozgatni, aztán ez szépen folyamatosan fejlődött, és egyre több mindent tudtam megcsinálni. Ezeket utána össze is vágtam, tehát megcsináltam egy-egy jelenetet, így kezdtem el megtanulni autodidakta módon vágni. A középiskolában már komolyabban kezdett érdekelni ez.

- Csináltad, mert szeretted, tanultál, mert akartad, na de hogy jött a Szent István út 16., a Tisza TV?

- Kilencedikes brassais koromban a haverommal lófráltunk a tóparton és láttuk lentről, hogy ég a villany a tévében. Gondoltuk becsengetünk, benézünk, hát épp te nyitottál ajtót nagy fülbevalókkal a füledben. Kérdezted, hogy mit akarunk, mi mondtuk, hogy szétnézni, te meg mondtad, holnap jön egy középiskolás médiás csoport, csatlakozzunk hozzájuk. Így is tettem. A művészeti iskolások tévétúrája után csatlakoztam én is a médiaszakkörös fiatalokhoz, ott Pamach (Fazekas Sándor), a tanárom, látta, hogy tudok vágni, operatőrködtem is, de ha kellett, egy film kedvéért női ruhában flangáló statiszta voltam, vagy mesét olvastam fel.

- A Tisza tévéhez akkor is te kopogtattál be, amikor már munkát kerestél?

- Is-is. A sulitévés műsorainkat, a Bami magazint a Tisza TV is leadta, ezeket mindig én vittem be a szerkesztőségbe kazettán, így ismertem meg mai kollégáim közül is sokat, aztán kértétek, hogy csináljak az egyik filmetekhez grafikát, de volt olyan is, hogy legyek lábat lóbáló vágókép az egyik riportotokhoz, hát így dolgoztam be magam kezdetben. Érettségi után ötödéves voltam, amikor közveszélyesen nyári munkát kerültem a TVK-ban és hívott telefonon a tévé gyártásvezetője, Müller Noémi, hogy jöhetnék ősztől betanulni, feliratozni az adásokat, mert megüresedett egy hely, szilveszterkor már én feliratoztam az élő adásban. Ezek az első Tisza tévés képeim, emlékeim 2006-ból.

- A Krónikába fotózol, kamerát fogsz, ha kell vágsz, adásban feliratozol. Melyik a szíved csücske?

- Érdekes, ma a fotózás teszi ki a legtöbb időmet, pedig fotózni utáltam, soha nem ment a vizsgafeladatnál, hogy komponálni kellett egy képet, talán ezért is szeretem jobban a filmet, mert egy képben mindig nehezebb elmesélni egy sztorit, mint sok vágóképben. Az operatőrködést, azt imádtam, már akkor is, amikor még szalagra forgattunk.

- És a fotózás, hiszen ma a munkád 90%-át a Krónika fotós feladatai teszik ki?

- A fotózás az úgy volt, hogy 2008. január elsején ide került a Krónika a Tisza Médiához. Varga Koritár Laci a kezembe nyomott egyik nap egy kis „szappantartó gépet”, hogy fotózzak, mert a lapnak nincs fotósa. Az első ilyen munkafeladatom az volt, hogy a dísztavat fotózzam körbe, aztán jöttek a meccsek és mindenféle téma, ami kellett az újságba.

- Hogy szereted, amit csinálsz, azt mi, kollégáid tudjuk a legjobban, de mi az, ami még ma is mozgat és hajt?

- Szeretem a munkámat, sokszínű, változatos, érdekes és kreatív. Soha nem voltam az a nyolctól négyig irodában ülő típus, ehhez nem is ez kell. Itt akkor kell élesíteni magunkat, ha esemény van, legyen az hajnali baleset vagy éjszakai razzia. Szeretem, hogy kötetlen, ami nem azt jelenti, hogy könnyebb, sőt, kevés olyan hétvége van, amikor nem szaladok a téma után. Amit mi csinálunk, az csapatmunka. Én általában a te pároddal, az operatőrrel, Paszival - Pásztor Krisztiánnal - járok kézen fogva, a szerkesztőségben éjjel-nappal forródrót van, hogy ne maradjunk le semmi fontosról. Szeretem ezt a pörgést. Ha esemény van, szinte tök mindegy, hogy hol vagyok, és mit csinálok éppen, azonnal indulok a hír után.

- Mától Lovas Lajos Évi díjasként kergetheted a híreket.

- Igen, igen, de nem változik semmi, ami engem illet, marad a megszokott tempó és a lelkesedés. Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy megkaphattam a kitüntetést, köszönöm, hogy rám gondoltak a Lovas Lajos sajtódíj odaítélésekor.

berta