Az ünnepség koszorúzással zárult.

Kokárdákkal, csákókkal és nemzeti színű zászlókkal érkeztek az óvodások a Március 15-e parkba kedden délelőtt. A legkisebbek is csatlakoztak az ünneplők táborához. Az Eötvös Kórus zenés műsorával, dalokkal, versekkel és ünnepi gondolatokkal idézték fel a múltat, az 1848. március 15-i eseményeket a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium diákjai. Az ünnepi szónok Bartha Viola, az intézmény tizenegyedikes diákja, a beszédíró pályázat harmadik helyezettje volt.

Tisztelt Ünneplő Közönség!

Nemes nap ez a mai. Immár 175 éve, hogy büszke őseink kiharcolták szabadságunkat - kezdte beszédét a szónok. - 1848. március 15-én vér nélkül győzött a forradalom. De miért harcoltak ők? Petőfi, Jókai, Irinyi és a márciusi ifjak? Egy szebb jövőért, ahol a magyar szabad és független. Ennyi év távlatából vajon a magyarság még mindig tud azonosulni a dicső forradalom eszméivel? Nem hagyhatjuk, hogy feledésbe merüljön a sok hőstett és önfeláldozás! Petőfiék megszabadítottak minket rabságunk láncaitól, de nekünk, a jövő nemzedékének továbbra is küzdenünk kell, hogy áldozataik ne legyenek hiábavalók. Össze kell tartanunk, hogy megvédhessük az általuk kiharcolt jogainkat, az egyéni szabadságunkat és országunkét. A mai napon, ebben a szellemben tűztünk mellünkre kokárdát, és emlékezünk meg legnagyobb hőseinkről.

Tisztelt Hallgatóság!

Idén ünnepeljük egyik legnagyobb költőnk, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját. A forradalom szimbólumává vált költő a Nemzeti dallal buzdította a forrongó tömeget. Emberek tízezrei zúgták utána az esküt: „Rabok tovább nem leszünk!” Őseink megfogadták, hogy véget vetnek a nyomorúságnak, melyben évszázadok óta szenved a magyar. Vége az elnyomásnak, vége a rabságnak! Eljött a magyarok ideje. A forradalmat követő szabadságharc is ebben a szellemben zajlott. Annak ellenére, hogy Európa egyik vezető nagyhatalma ellen folyt a hadviselés, a magyarok megállták a helyüket. Az ellenség alábecsült minket. Kossuth és a hős honvédek véghezvitték a lehetetlent, és győzedelmes csatákat arattak. A boldog esztendők viszont még várattak magukra. Az oroszok bevonulásával elbukott a szabadságharc. Ezt követően is rengeteg viszontagsággal nézett szembe a magyar. Két vesztes világháború, rengeteg elveszett emberélet és a legfájóbb pont: Trianon, melynek emléke máig égő seb az ország szívén. Majd jött az ’56-os forradalom, ahol a magyarság szintén bebizonyította bátorságát.

Minden kornak megvannak a maga kihívásai. A rabság-szabadság kérdése máig aktuális maradt. Most rajtunk a sor, hogy Petőfiék mintáját követve együttes erővel tegyünk a saját és az utánunk következő nemzedékek boldogulásáért. Nincs olyan, hogy túl nagy áldozat, ha a jövő a tét. A márciusi ifjak mindent kockára tettek a mi szabadságunkért, beleértve ebbe az ország békéjét is. Talán mi nem érezzük, ez mekkora érték, mivel legtöbbünk szerencsére nem élt meg háborús helyzetet Magyarországon. Az évszázadok során a magyarságnak számtalan háborút kellett már vívnia. Védekezni, támadni, olykor nem is a saját akaratunkból.

Kedves Diáktársaim!

Iskolánk névadójának, Eötvös Józsefnek egy mondatát szeretném idézni: „Minden reformnak első feltétele jelen helyzetünk tökéletes ismeretében fekszik.”

Tehát a közös, nemzeti múltunk ismerete elengedhetetlen, hogy megértsük az aktuális eseményeket, és jó döntéséket hozzunk a jövőben. A megemlékezésekkel nemcsak tisztelgünk a hősök előtt, hanem példát veszünk róluk, és tanulságot fogalmazunk meg a jelenkor számára. De mi lehet ez a tanulság? A legfontosabb talán, hogy együtt mindenre képesek vagyunk. A magyarságnak eggyé kell válnia. Az összefogás, a kitartás és a tenni akarás hegyeket képes megmozgatni. Az országot mi magyarok formáljuk, ezért sosem hal meg a remény, hogy egy szebb jövő elé nézhetünk. Elsősorban, ha nem is kizárólagosan, csak magunkra számíthatunk a magyar nép sorsának alakításában. Nem várhatjuk másoktól gondjaink megoldását, nemzetünk felemelését. A magyar nemzet boldogulása csak közös akarattal, elhatározással és munkálkodással sikerülhet. Ugyan különbözőek vagyunk, eltérő célokkal, de ma, együtt ünneplünk. Politikát, eltérő nézőpontot félretéve együtt emlékezünk a dicsőséges időkre. Kossuth és Széchényi is más elveket vallott, ennek ellenére mindkettőjük számára a haza állt mindenek felett, és ha az ország érdeke megkívánta, együttműködtek. Tegyünk így mi is! Az imént énekeltük immár 200 éves himnuszunkat, és amikor ezt halljuk, szívünket hevíti a hazaszeretet: mert magyarok vagyunk. A nemzet magára, a magyarok egymásra találnak. A közös emlékezés az összetartozás ismétlődő megerősítését hozza el nekünk.

Tisztelt Ünneplők!

Egy részlettel szeretnék búcsúzni, Petőfi Sándornak, a forradalom és szabadságharc lánglelkű költőjének naplójából: „Nagyapáink és apáink,/Míg egy század elhaladt,/Nem tevének annyit, mint mink/ Huszonnégy óra alatt. Ez volt március 15- e. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben.”