Az időjárás átírta az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából tervezett megemlékezések forgatókönyvét március 15-én. A szabadtéri rendezvények elmaradtak, a városi díszünnepségen így két ünnepi beszéd is elhangzott. A diákszónokok a béke, a szabadság és az egyenlőség mellett tettek hitet.
A Derkovits Művelődési Központ színháztermében rendezett díszünnepségen elsőként Fülöp Kende, az Eötvös gimnázium tanulója, a beszédíró pályázat második helyezettje mondott beszédet, mely eredetileg Tiszaszederkényben hangzott volna el.
Egységben, nemzetként
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Jelenlévők!
Az 1991-es VIII. törvénycikk Magyarország nemzeti ünnepei sorában említi március 15-ét, amely a törvény megfogalmazása szerint, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja. A törvény két kifejezést használ 1848-49 jelölésére, amely a magyar köznyelvben teljesen elfogadott: forradalom és szabadságharc, a folyamat lényegeként a modern parlamentáris Magyarország megszületését nevezi meg. A kortársak ugyanakkor mégsem szabadságharcként hivatkoztak rá, Kossuth Lajos például önvédelmi háborúként aposztrofálta 1849 januárjában. Március 15-e tehát 143 évnyi hányattatás után érte el nemzeti ünneppé nyilvánítását, amely azóta is így van. (…)
Tisztelt Egybegyűltek!
A reformkor jelszavai a haza és haladás voltak. Ugyanakkor ez jelenthet nemzetet és fejlődést is. A nemzeti érzés megjelenését mutatja gróf Széchenyi István 1825. október 12-i felszólalása az országgyűlésben, amelyet rendhagyó módon magyarul tett meg, a fejlődés pedig tetten érhető a reformkori országgyűlések előremutató törvényeiben is. Milyen érdekes, hogy az ország élén álló arisztokrácia azon kiváltságokat, előjogokat igyekezett kiterjeszteni az egész nép számára, amely jogokkal mindaddig csak ők rendelkeztek. Ebben az időben Magyarországon a társadalom egy nagyon szűk köre, mindössze 4-5%-a volt jogosult arra, hogy beleszólhasson a politikai életbe. Ennek ellenére a reformkort mégis a politikai csatározások és a fejlődés megindulásának időszakaként emlegetjük. A reformkori országgyűlések döntései és vitái mind hozzájárultak a március 15-ei események létrejöttéhez, mégsem ünnepeljük egyik országgyűlést sem nemzeti ünnepként. A forradalmat követő másfél év is rengeteg emblematikus, fontos napot hordoz, gondolhatunk a pákozdi csatára vagy a világosi fegyverletételre. Ebben az időszakban kiadták az áprilisi törvényeket, amelyet az azt megfogalmazó reformnemzedék sokkal fontosabb pillanatnak tartott, mint magát március 15-ét, hiszen ebben rögzítették a forradalom és reformkor vívmányait, ekkor szentesítették az elmúlt évek nehéz munkái során elért eredményeket, így április 11-e sokkal becsesebb helyet foglalt el szívükben. Eszünkbe juthat a Függetlenségi Nyilatkozat kiadása is, amely új fejezetet nyitott a szabadságharc nagykönyvében, ugyanakkor mégsem nemzeti ünnep egyik dátum sem. Március 15-e azért válhatott Magyarország egyik legjelentősebb napjává, mert egy napként volt képes megtestesíteni a reformkor politikai csatározásait és a forradalmat követő másfél évig tartó harcokat is.
Tisztelt Ünneplő Közönség!
A forradalom hatására kialakult befogadó nemzetfogalomban az számított magyarnak, akinek magyar volt az anyanyelve, vagy azonosulni tudott a magyar üggyel. Utóbbi hozzájárult ahhoz, hogy az etnikailag sok esetben nem magyar háttérrel rendelkező aradi vértanúk magyar mártírrá válhassanak. Az is elvesztette jelentőségét, hogy a forradalom emblematikus alakja, Petőfi Sándor származását tekintve szláv volt, nem pedig magyar.
A legtöbb forradalmár ambiciózus fiatal volt, akik rájöttek, mekkora erő is rejlik az összefogó fiatalságban. Képesek voltak rá, hogy a politikai, neveltetési, származási különbségeket háttérbe szorítsák, és együtt léptek fel az elnyomás ellen. Az egységességüket érvényesíteni tudták, így egy nap alatt, vér nélkül elérték céljaikat.
Március 15-e fordulópontot jelentett a magyarság életében is, hiszen a magyarság ezen a napon viselkedett először nemzetként. Nemzetté válásunkban tehát a forradalom volt az első és egyben egyik legfontosabb lépés.
Vajon a mai világban megvalósítható lenne-e egy ilyen összefogás, ami ugyanakkor nem egy közös ellenségkép miatt, hanem az összetartozás jegyében jönne létre? Úgy gondolom igen, és arra bíztatok minden jelenlévőt, hogy a mai ünnep mindig követendő példaként szolgáljon mindennapjaik során.
Tisztelt Jelenlévők!
A 200 évvel ezelőtt született Petőfi Sándor a XIX. század költői című versében így fogalmaz:
„Ha majd a bőség kosarából/Mindenki egyaránt vehet,/Ha majd a jognak asztalánál/ Mind egyaránt foglal helyet,/Ha majd a szellem napvilága/Ragyog minden ház ablakán:/Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,/ Mert itt van már a Kánaán!”
Értelemmel és érzelemmel
A beszédet követően Balázs Boglár, a Vándor Sándor Zeneiskola növendéke örvendeztette meg zongorajátékával a közönséget, majd Kocsis Anna, az Eötvös gimnázium diákja, a beszédíró pályázat első helyezettje mondott beszédet.
Tisztelt Ünneplő Közönség!
175 esztendeje a 200 évvel ezelőtt született Petőfi Sándor a forradalom lánglelkű költője március 16-án így fogalmazott:
„Nagyapáink és apáink, míg egy század elhaladt, nem tevének annyit, mint mink huszonnégy óra alatt.”
Mélyen Tisztelt Hallgatóság!
Nemzetünk minden korosztálya és korcsoportja máshogy látja, és máshogy értelmezi 1848 fogalmát és eseményeit. Tisztán él az emlékezetemben a nap, melyen óvodásként hurkapálcára ragasztott, általunk festett nemzeti színű papírzászlókat szúrtunk be a földbe, mindezzel kicsiként is tisztelegve a forradalom emléke előtt. Erre a napra a szüleim nemzeti színű kokárdát tűztek a kabátkámra. Alsó tagozatban feltettem a kérdést a szüleimnek: „Mi nekünk március 15.-e?” Ők így feleltek: „Nemzeti ünnepünk.” Felső tagozatos diákként megtanultam elszavalni a Petőfi által írt Nemzeti dalt és megtanultam mi történt akkoriban, bár még igazából akkor sem értettem miért is harcoltak a márciusi ifjak. Mindezen tudások birtokában léptem át a gimnázium küszöbét, ahol évről évre újra felelevenedtek 1848-1849 eseményei és eszméi. Ma, végzős gimnazistaként és fiatal felnőttként az iskolás tapasztalatlanság helyett az ész, az értelem és az érzelem vezérli a múltról való gondolkodásomat és mostanra igazából megértettem annak a kornak az üzenetét, amit eddig csak egy megtanulandó történelmi évszámnak és dátumnak hittem. Minden egyes évszám, amely a történelmünkben szerepel meghatározó, mert minden szám egy valós, létező momentum és egyben egy stabil támasz is, amibe a nemzetet alkotó emberek kapaszkodhatnak, és ezek miatt tudhatják, hogy honnan jöttek, hová tartanak, és végül azt is, hogy hová tartoznak.
Az ünnephez való viszonyunk szorosan összefonódik a családi gyökereinkkel, a neveltetésünkkel, a műveltségünkkel, a történelmi eseményekhez való hozzáállásunkkal, olvasottságunkkal, a mások által nekünk mutatott példákkal, és nem utolsó sorban a személyes értelmi és érzelmi érettségünkkel. Talán nem tévedek, ha azt a következtetést vonom le, hogy a magyar nép 1848. március 15-ét tartja az elsőszámú nemzeti ünnepének. Én is ennek tartom, mert már értem. Értem azt, amit eddig nem értettem. Értem és példát állít elém az, hogy a márciusi ifjak pontosan tudták mi az, amit akarnak és az utolsó pillanatig, tántoríthatatlanul képesek is voltak hinni és harcolni, mindvégig bízva abban, hogy változik a rendszer, amiben ők éltek, és talán változik a világ is.
Tisztelt és Szeretett Tiszaújvárosiak!
Én is márciusi ifjú vagyok. Nem csak azért, mert 19 évvel ezelőtt 2004. március 10-én születtem. Hanem mert elmémmel most már tudom, értem és szívemmel érzem is, hogy miért szálltak harcba és miért küzdöttek a 175 évvel ezelőtt élt márciusi ifjak. Szerintem azért, hogy minden külső és belső befolyástól mentesen szabadon gondolkodhassanak, szabadon beszélhessenek és nyilváníthassanak véleményt, szabadon tanulhassanak, végül szabadon és emberhez méltóan élhessenek.
1848-49 legyen világítótorony az életünkben, melynek fényét mindig tartsuk szem előtt. Kívánom, hogy a jövő fiatalságának az életét is ragyogja be ez a fény, és legyen az útjelzője. Kívánom, hogy az én városom, az én Tiszaújvárosom legyen továbbra is a béke és a nyugalom szigete. Kívánom, hogy legyen az önöké is. Tiszaújváros legyen az új, 175 évvel ezelőtti Pilvax kávéház, mely a maga korában először engedett teret az innovatív és kötetlen gondolatoknak, valamint az újszerű eszméknek, amely akkor és ott megváltoztatta a nemzet életét, mélyen beleívódott történelmünkbe, és ma 2023- ban is példaként ékeskedik előttünk. Olyan példaként, amelyet a 12 pont első mondata szegez nekünk, miszerint:„Mit kíván a magyar nemzet? Legyen béke, szabadság és egyenlőség!”
Közös felelősség, közös értékek
A beszédet követően dr. Fülöp György polgármester köszöntette a beszédíró pályázat díjazottjait, a kitüntetetteket, az egybegyűlteket, a város lakosságát.
Kedves Beszédíró Fiatalok, Kedves Ifjak!
Ti vagytok a mai nap egyik hősei, hiszen tisztában vagyok vele, hogy milyen nehéz, először megérteni a történelmi eseményeket, aztán ezt feldolgozni, arról véleményt kialakítani, majd ezt ünnepi beszéd formájába önteni, és végül kiállni a nyilvánosság elé és elmondani. Köszönöm, hogy megtettétek. Köszönöm, hogy bátrak voltatok. Köszönöm, hogy bearanyoztátok ünnepünket. Őszintén gratulálok.
Kedves Kitüntetettek!
Tiszaújváros képviselő-testülete minden évben március 15-e alkalmából kitüntetésben részesíti azokat, akik kiemelkedő munkájukkal elősegítették Tiszaújváros fejlődését, öregbítették városunk jó hírnevét. Nem számít a politikai hovatartozás, a különböző értékrend, csak a teljesítmény a városért, a város közösségéért végzett munka. Engedjék meg, hogy valamennyi képviselőtársam, sőt a város valamennyi polgára nevében és a magam nevében is őszintén, tiszta szívből gratuláljak, jó egészséget és további sok sikert kívánjak önöknek.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Köszönöm és hálás vagyok, hogy közösen, és ami nagyon fontos, békésen, példát mutatva tudunk ünnepelni. Méltó módon Tiszaújvároshoz és méltó módon elődeinkhez, akiket 1848-ban a közösen vállalt felelősség, a közösen vallott értékek kötöttek össze. Remélem, hogy megéljük majd azt a kort, amikor fontosabb lesz minden, ami bennünket összeköt mindattól, ami bennünket szétválaszt. 1848-49 számomra legfontosabb erkölcsi iránymutatását Deák Ferenc jegyezte le, mely így szól: „Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen sok remény, olyan országot kell építeni, olyan országot kell építenünk, ahol mindannyian megleljük a hazánkat.”
