A kerékpározás végén egyszerre harmincan érkeztek a depóba, köztük volt Lehmann Csongor is.
A világbajnoki széria versenysorozat (WTCS) szombati, yokohamai állomásán Lehmann Csongor idei első nagy versenyén legjobb magyarként a 9. helyen zárt.
A Tiszaújvárosi Triatlon Klub (TTK) élversenyzője Japánban - a szezonban először - a világsztárok egész sorát felvonultató bomba mezőnyben próbált szerencsét. Az olimpiai bajnok, többszörös világbajnok norvég Kristian Blummenfelt, az olimpiai bronzérmes, többszörös WTCS futam-győztes új-zélandi Hayden Wilde, a franciák menői közül a tavalyi Európa-bajnok Leo Bergere, a mix-váltóval Európa-bajnok, egyéniben Eb-bronzérmes Dorian Coninx mellett szinte mindenki ott volt, aki a közvetlen elithez tartozik. A rendkívül magas színvonal így nem lehetett kérdés.
- Csongor idén még nem indult világkupán, vagy WTCS futamon, így a 41-es rajtszámot kapta, mellyel már nem maradt számára jó hely a kétkörös, összesen 1500 méteres úszás rajtjánál - tudtuk meg a Yokohamában tartózkodó Lehmann Tibortól, a TTK elnök-vezetőedzőjétől, a Magyar Triatlon Szövetség szakmai alelnökétől.
- Az első körben nem kis „birkózás” árán a 30. helyen fordult, de a szám végére feljött a 12. pozícióba, mindössze 10 mp-re volt a legjobbaktól, köztük Dévay Márktól. Gyorsan összeállt egy 44 fős kerékpáros boly, mely őrült tempót diktált. A 40 km után 30 versenyző érkezett meg elsőként a depóba. Csongi jól váltott, az első 12 között rohant ki az esővel áztatott futópályára. A 10 km-es táv elején kicsit „megállt” a lába, és visszacsúszott a 15. helyre. Ezt követően azonban hamar magára talált és elkezdte begyűjteni vetélytársait. Innentől kezdve végig gyorsulót futott, csakúgy, mint a közvetlenül előtte haladó Blummenfelt, így sikerült mindkettőjüknek beelőzniük a cél előtt a riói olimpiai bronzérmes dél-afrikai Henri Schoeman-t is. A norvég olimpiai bajnok végül 8. lett, mindössze 5 mp-cel megelőzve a mögötte 9.-ként célba érkező fiamat. Örülök neki, hogy ugyanúgy, olyan jól kezdte az idei nagy versenyeket, ahogy tavaly abbahagyta, hiszen most és a Cagliari WTCS-en is kilencedikként fejezte be a futamot. Elmondható, hogy abszolút jól sikerültek az edzőtáborok, így bizakodva várjuk a legalább hasonló folytatást.
Lehmann Csongor jelenleg a világranglistán és az olimpiai kvalifikációs listán is az előkelő 15. helyet foglalja el, de a Japánban elért eredményéért járó pontokkal biztos, hogy előrébb sorolják majd, csakúgy, mint a WTCS rangsorában.
- Nem igazán tudtam mire leszek képes az idei első rangos megmérettetésen, azt viszont igen, hogy jó formában érkeztem meg Yokohamába - mondta Csongor. - Már az úszáson érezni lehetett, hogy bizony ez a verseny sem lesz egy könnyed fellépés.
A kerékpározás során mindenki próbált helyezkedni a csúszós kanyarok előtt, ami fokozott koncentrációt igényelt, de végig jó pozíciót tartottam.
A nagyon erős középső szám miatt a szokottnál nehezebben indult a futás, viszont hamar elértem a megfelelő tempót és onnantól kezdve nem volt gond. Top10-et terveztünk, 9. lettem, így elégedett vagyok. Két hét múlva egyik kedvenc WTCS helyszínemen, az olaszországi Cagliariban folytatom, ott már könnyebb lesz, hiszen most élesben mértük fel édesapámmal, hol is tartunk.
Eredmény
Férfiak (60 induló): 1. Hayden Wilde (új-zélandi) 1:42:13, 2. Matthew Hauser (ausztrál) 1:42:17, 3. Vasco Vilaca (portugál) 1:42:18, …9. Lehmann Csongor 1:42:53, …21. Bicsák Bence 1:43:54, …25. Dévay Márk 1:44:05
A női versenyben az újdonsült aquatlon világbajnok Bragmayer Zsanett képviselte a magyar színeket, aki a 20. helyen érkezett célba.
SZIS