Bragato Giada a világ legjobbja

kr bragatoA borulás előtti pillanat. Látszik, hogy a kanadai támadja Giada hajóját.A TKKSE kenusa, Bragato Giada a hétvégén Dél-Afrikában a maratoni VB-n vett részt, ahol mint ifi versenyző a korosztályában rendezett versenyt magabiztosan nyerte. Világbajnoknak mégsem mondhatja magát, mert a mindössze négyfős mezőny miatt ebben a versenyben nem hirdettek világbajnokot.

Mint a magyar küldöttség második számú versenyzője, a felnőtt VB-n is dobogóesélyesnek számított, annak ellenére is, hogy nem volt teljesen egészséges.

Végül nem ez, hanem egyik ellenfele és a fiatal korából adódó rutintalansága akadályozta meg a bravúrban. Kanadai versenyzőtársa, nem túl sportszerű módon a harmadik helyen evező Giadát a döntő elejétől kezdve gyötörte. Le nem hagyta, elszakadni nem engedte, és folyamatos hajó-hajó elleni fizikális támadást intézett ellene. Ennek eredményeként Giada elveszítette egyensúlyát és beborult. A kanadai ráadásul elvitte a hajóját is, így visszaszállni már nem tudott, a verseny feladására kényszerült. Giada ennek ellenére nem lehet csalódott, hiszen eredeti célját maximálisan teljesítette, és a felnőttek mezőnyében is bizonyította a jövőben számolni kell vele.

borza

elérhetőségek

kormányhivatal

Tiszaújvárosi Járási Hivatal Kormányablak
(Tiszaújváros, Bethlen G. út 7.)

Telefonszámok:

Járási titkárság: 49/795-224
Információ: 49/795-244
Kormányablak: 49/795-242

egyéb tájékoztatók