Képzésre toboroztak

kr szakember 1Az MAN a folyamatos fejlődés okán keres új munkaerőt.Egészségügy, építőipar vagy akár szolgáltatás. Szinte minden területen probléma a szakemberhiány.

- Nyáron felvettünk három kollégát - nyilatkozta lapunknak Pék György, az MAN tiszaújvárosi kirendeltségének vezetője. - Így egyelőre megoldódott a munkaerő probléma, de nyáron újra indul a keresés, mert bővül a cég, tehát további autószerelőkre és autóvillamossági szakemberekre lesz szükség. Elég nehezen sikerül megfelelő munkaerőt találnunk. Közel egy évig kerestük a legutóbb felvett munkatársakat. Miskolcon, egy állásbörzén találtunk egy kollégát, egy közösségi oldalra kitett hirdetésünkre jelentkezett a második, a harmadik pedig személyes kapcsolatok révén került a vállalathoz. Az elvándorlás nálunk szerencsére nem jellemző, a bővülés, a folyamatos fejlődés miatt kell felvenni az újabb embereket. Igyekszünk előre gondolkodni és elébe menni a dolgoknak úgy, hogy részt veszünk az oktatásban, gyakorlati helyet biztosítunk a tanulóknak. Abban bízunk, hogy sikerülni fog időben megfelelő szakembereket foglalkoztatni.

Nem csak az ipari szektorban, a vendéglátásban is gond jó, megbízható szakembert találni.

- Mi jártunk már úgy, hogy egy szakács évekig dolgozott nálunk,- meséli Juhász Antalné, az Arany Holló Étterem tulajdonosa - képzéseken vett részt, tapasztalatot szerzett, majd egyszer csak elment külföldre dolgozni. Jönnek ugyan jelentkezők, csak az a baj, hogy 3-6 hónapos képzés után kapják meg a bizonyítványukat, és amikor behívjuk, hogy egy-két ételt elkészítsenek, bizony nem úgy teljesítenek, ahogy azt egy étterem elvárná tőlük. Évről-évre biztosítunk gyakorlati helyet tanulóknak, bízva abban, hogy az iskola elvégzése után megfelelő pincért vagy szakácsot tudunk majd foglalkoztatni. Azonban hiába jelentkeznek tanulók, nem járnak be a gyakorlatra. Az a tapasztalat, hogy az iskolapadból kikerülő fiatalokból nagyon hiányzik a szakma szeretete, az alázat.

A munkaerő problémára igyekszik megoldás találni a Taktaköz és Térsége Helyi Foglalkoztatási Paktum, amely a hiányszakmákban ingyenes képzést indít, majd segít az elhelyezkedésben is. Ehhez a programhoz Tiszaújváros is csatlakozott, a minap egy toborzónak helyszíne volt városunk. Igwebike-Demeter Vivien is részt szeretne venni a programban. Szakmát akar tanulni.

- Nekem csak egy érettségim van, és ezzel elég nehéz jó munkahelyet találni - mondja Vivien. - Mivel nincs szakmám, elsősorban az a cél, hogy valamilyen képzésen részt vegyek, és ha sikerül szociális területen szeretnék elhelyezkedni.

A program egyrészt azokon az embereken szeretne segíteni, akiknek nem sikerült munkát találni, de segít a szakembert kereső cégeknek is.

- A foglalkoztatási paktumnak 504,5 millió forintja van arra, hogy ebben a térségben, 14 települést érintve egyrészt képzési lehetőségeket biztosítson, másrészt esélyt ad arra, hogy munkahelyet találjon - tudtuk meg Dr. Szemán Ákostól, Taktaharkány polgármesterétől. - A képzések indítása cégek bevonásával történik, tehát a munkaadók, akik vállalják azoknak a foglalkoztatását, akik a paktumszervezeten keresztül kerülnek hozzájuk, azoknak bértámogatás biztosít. Ez egy nagyon jelentős támogatás, hiszen ezzel a lehetőséggel 330 embernek a képzését, valamint ennek az egyharmadának az elhelyezkedését tudja biztosítani. Akár úgy, hogy például nyolc hónapig kifizeti a paktumszervezet a bérét, négy hónapig pedig továbbfoglalkoztatási kötelezettsége van a munkaadónak. A kormányhivatal foglalkoztatási osztályával együttműködésben térképezzük fel, hogy milyen képzésekre lenne lehetőség. Ezzel kapcsolatban megkerestük a térségben lévő cégeket is, hogy nekik milyen szakemberekre, képzésre lenne szükségük. Ezt „összefésüljük” és olyan képzést próbál majd indítani a kormányhivatal, amelyek hozzásegítik az embereket ahhoz, hogy Tiszaújvárosban vagy környékén el tudjanak helyezkedni.

ema

elérhetőségek

kormányhivatal

Tiszaújvárosi Járási Hivatal Kormányablak
(Tiszaújváros, Bethlen G. út 7.)

Telefonszámok:

Járási titkárság: 49/795-224
Információ: 49/795-244
Kormányablak: 49/795-242

egyéb tájékoztatók