Negyvenéves a Derkovits Fúvószenekar

kr fuvos 1A 20 tagú zenekarban ma már fiatalok fújják.

Koncerttel ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját a Derkovits Fúvószenekar. A jubileumra egykori zenésztársak, alapító tagok is meghívást kaptak, akik már a közönség soraiban ülve tapsoltak napjaink zenészeinek.

Annak idején, a hatvanas évek Leninvárosában egy munkásőr zenekar alakult néhány lelkes zeneszeretővel. Ők voltak a főszereplői a városi ünnepségeknek, a felvonulásokon ők fújták az indulókat, május elsején ők ébresztették térzenéjükkel a lakosságot. Kevesen voltak, de lelkesek, nagyobb ünnepségekre miskolci vendégzenészeket hívtak, hogy teljes legyen a csapat.

Tóth József, Cseh Béla, Varján Tibor, Tóth Béla, csak néhány név a sok közül, akik az elsők között fújták. Ők voltak a Derkovits Fúvószenekar első, úttörő zenészei.

Munkásőr zenekar Leninvárosban

- Nem voltunk csak néhányan és munkásőr zenekar volt a nevünk. Én hoztam Miskolcról a kohászatból zenészeket, mert klarinét például nem volt. Hoztam három-négy kisegítőt, ők kaptak egy kis zsebpénzt, így oldottuk meg. Zömében indulókat játszottunk, próba kétszer volt hetente. Jó hangulatban telt, mert jó barátok voltunk - mondja Cseh Béla.

Béla bácsi játszott a legnagyobb hangszeren, ő volt a tubás, a zenekar egyik alapítója. 1966-ban már itt fújta hangszerét, Varján Tibor pedig hol a réz cintányérok mögött, hol a dob mögött ült, mikor, melyik hangszernél volt zenészhiány. A rezesbanda tagjai képzettség híján könyvekből és egymástól, de leginkább saját maguktól tanultak meg zenélni. Tóth József volt például egy személyben a nagybőgős, a szaxofonos, a kottatáros, a terem fűtőmestere és a karmester helyettese.

- Volt olyan eset, amikor éppen hiányzott valaki a csapatból, például a dobos, akkor a karmesterünk jóvoltából átmentem és én doboltam. Nem játszottam mesterfokon, de amit játszottunk, amit csináltunk, az szép volt, jó volt. És mi volt a lényeg? Az, hogy a közönség elfogadott bennünket - nyilatkozta egy korábbi interjúban a néhai Varján Tibor, akivel a fúvósok 25 éves jubileumán, 2004-ben beszélgettünk a zenekarról.

A fúvós történelemhez hozzátartozik, hogy a hetvenes évek közepén néhány évig zenekar nélkül maradt a város, hisz a munkásőrzenekar feloszlott, ám 1979-ben, éppen 40 évvel ezelőtt hivatalosan is újraszerveződött, megszületett a zenekar. Névadójuk az az intézmény lett, amelyik helyet adott nekik, felkarolta és menedzselte őket. Így és itt kezdődött a Derkovits Fúvószenekar élete.

Zenekar született

Dudás Lászlót, a Vándor Sándor Zeneiskola fúvóstanárát bízták meg a hetvenes évek végén a fúvósok verbuválásával.

- 1979-ben a zeneiskola akkori igazgatója, Hegymegi Ernő szólt nekem, hogy szedjek össze zenészeket, mert kéne egy zenekar, hiszen hiába volt munkásőr zenekar korábban, de kevesen voltak, sőt néhány évig el is hallgatott a muzsika. Kezdetben a régi négyes iskolában próbáltunk, nem volt sok hangszerünk, és mi sem voltunk sokan, de lelkesedésből nem volt hiány. Először 5-6 fő, aztán, ahogy ment a hírünk, úgy nőtt a létszám. A karnagyunk Nagymengyi Kálmán volt, az ő tanítványai is csatlakoztak, és a régi munkásőr zenekarból is jöttek tagok. A négyes iskola után a mai Nádas csárdával szemben volt a próbatermünk nagyon sokáig, a ’90-es évek elejéig. Szép időszak volt, én 1993-ig zenéltem a csapattal - nyilatkozta Dudás László.

2004-ben Tóth Józseffel, egykori alapító taggal is beszélgettem a fúvóskezdetekről. Józsi bácsi lelkes zenésze volt évtizedekig a csapatnak, a 40 éves jubileumot már nem élhette meg, de élénken emlékszem 2004-es találkozásunkra és zenésztörténeteire.

- Szép emlékek vannak, sok helyen voltunk, igényeltek bennünket az ünnepek alkalmával, a kötelező ünnepeken, a május elsejéken, ami mindenkinek emlékezetes volt. Volt, hogy temetésre is hívtak bennünket, ha valaki olyan elvtárs halt meg, akinek dukált egy zenekar. Értéke volt a zenénknek, a fúvószenekarnak - nyilatkozta a 15 évvel ezelőtti interjúban lapunknak Tóth József.

Timkó Imre ma már nem zenél a csapatban, de sok társával együtt évtizedekig fújta.

- Én a kezdet kezdetétől ott voltam. Akkor még amatőr zenekarként indultunk, akik összeültek, és elkezdték játszani a régi indulókat. Emlékszem, minden nagyobb rendezvény a rézfúvósokkal kezdődött, indulókkal, marsokkal, no és a május elsejék, azok élményszámba mentek, a lakosságtól az utána következő bulira mindig megkaptuk az apanázst. Vártak minket, kérdezték mikor lesz fellépésünk, jöttek a felkérések, s ahogy tudtunk, eleget is tettünk ezeknek - mondja Imre. - Nekem a volt zeneiskolás társam szólt anno, hogy jöjjek már játszani, mert nincs trombitás. A hangszereink inkább rézfúvósok voltak, a fafúvósokat úgy próbáltuk betenni a zenekarba, hogy az akkori zeneiskolásokat csábítottuk körünkbe, ez felfrissítette a zenekart, a tudásukkal pedig növelték a zenekar színvonalát - idézi a múltat Timkó Imre.

Új idők, új karnagy

Arnóczky Zoltán 1990-ben csatlakozott a csapathoz, ezt a véletlent a sors intézte.

- Sétáltam Sajószögeden az utcán, amikor odajött hozzám egy tiszaújvárosi zenész, mert tudta, hogy zenész vagyok és megkérdezte, hogy mit csinál mostanában karnagy úr, én meg mondtam, hogy tanítok, ő meg mondta, hogy jó lenne, ha eljönne hozzánk Tiszaújvárosba, mert van nekünk egy zenekarunk, de éppen most nincs karmester. Másnap beültünk a Derkovits igazgatójához tárgyalni, hát ez volt a kezdés - emlékszik vissza Arnóczky Zoltán karnagy, aki Beregszászról költözött ide családjával, s szívvel- lélekkel szervezi és élteti évtizedek óta a fúvószenekart. Akkor sem volt és azóta sincs olyan rendezvény a városban ahonnan ők hiányoznának. Minden ünnepen ott vannak, és van olyan is, hogy őket ünneplik.

Tuba és tamburmajor

Nem csak a történetek beszédesek, hanem az a koncerttuba a Derkovitsban, ami még Cseh Béláé volt annak idején. 30 év után újra találkoztak ők ketten, Cseh Béla, a zenész és hangszere, a koncerttuba. Az övé volt, ő fújta először és ő fújta 33 éven át.

- Egyem meg, még megvan! Nem is gondoltam, hogy valaha látom még ezt a hangszert! - ámul elérzékenyülve Béla bácsi, amikor kinyitjuk előtte a fúvósok hangszertárának ajtaját. - Annak idején Bori Imre vette, de nem tudott rajta játszani, én meg elfújtam rajta a Rákóczi indulót, ő meghallotta, és azt mondta: Ez a hangszer engem illet, hát én lettem a tubás. Nem kis ajándék volt ez a tuba, az akkori ára is több mint 1 millió forint volt - emlékszik vissza Béla bácsi.

Hát így került az érték értő kezekbe. Rengeteg fotó, oklevél, elismerés, kitüntetés is sorakozik az emlékek mellett, amiket a Derkovits Fúvószenekar kapott az elmúlt 40 évben.

- Itt van a kezemben ez a tamburmajor, ami sok országban mutatta már Tiszaújváros hírnevét. Párizs, Belgium, Spanyolország, Görögország, csak néhány a sok közül. Ez mindenütt ott volt, ahol hirdettük a kultúránkat, zenénket. A zenekart sok helyre hívták, évente 20-25 meghívást kaptunk - mondja a karnagy.

De nem csak a határainkon túl szól nekik a taps, hanem itthon is. Fesztiválokra járnak, ünnepségeken, rendezvényeken fújják, állandó kísérői a Derkovits mazsorett csoportoknak. Fennállásuk óta a zenekar több tagja is elvégezte a zeneművészeti főiskolát, egykori növendékeik közül ma többen is hivatásos zenészként keresik kenyerüket.

A közönség szeretete és megbecsülése mellet a szakma is elismeri munkájukat, a Magyar Fúvószene Szövetség országos minősítőversenyeiről mindig arany- és ezüst fokozattal térnek haza. A 20 tagú zenekarban ma már fiatalok fújják, ugyanolyan lelkesedéssel, mint elődeik.

Karnagyuk Arnóczky Zoltán, de már az ifjabbik, aki édesapjától vette át a karmesteri pálcát. Bár ő sem tette le, hiszen hol ő, hol a fia vezényel, máskor meg hangszerrel a kezükben ülnek a zenészek között. A zene tőlük szól, nekünk, mindenkinek, immár 40 éve.

berta