A közelgő önkormányzati választások kampányidőszakának elején, az augusztus 20-ai ünnepséget követő napokban jelentette be Bráz György, Tiszaújváros polgármestere, hogy nyugdíjba vonulása miatt nem indul a következő megmérettetésen a polgármesteri tisztségért. A ciklus utolsó képviselő-testületi ülésén a testület, mellyel utoljára együtt dolgozott - civil kezdeményezésre - Tiszaújváros Díszpolgára címmel tüntette ki Bráz Györgyöt, akit pályafutása rövid értékelésére kértünk.
- Miért döntött úgy, hogy nyugállományba vonul, és nem indul az önkormányzati választáson?
- Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy mikor fejezzem be a közéleti tevékenységemet. Először 2010-ben merült fel ennek a lehetősége, de végül úgy alakult, hogy további tisztséget vállaltam, ezután még két ciklusban polgármesterként dolgozom, dolgoztam. Nagyon szép volt ez a kilenc év, sok-sok munkával, eredménnyel, és nem titok, sok küzdelemmel is járt. A mi városunk olyan különös helyzetben van, hogy politikai ellenszélben működik, de szabadon. Ennek persze megvannak a nehézségei és az előnyei is. Tapasztaljuk, hogy időnként váratlan akadályok gördülnek elénk, amelyeknek a leküzdéséhez komoly erőfeszítések kellenek, viszont hatalmas előny, hogy senkinek nem vagyunk elköteleződve, aki a nagypolitika szándékait erőltetné ránk, akár akaratunk ellenére is. Így lehetséges, hogy nekünk egyetlen szempont létezik a döntéseink meghozatalánál: a város érdeke. A kérdésre visszatérve, a 66. évemhez közeledve erősödött bennem az érzés, hogy pihenni kellene már egy kicsit. Mögöttem van több évtizednyi vezetői munka, a maga döntéseivel, felelősségével, sok-sok kötelezettség, amely elé fontossági sorrendben semmi, még a saját családom sem kerülhetett. Már régen eldöntöttem, hogy csak akkor fogom befejezni a közéleti tevékenységemet, ha úgy látom, megvan a megfelelő személy utódomként, aki a csapatával tovább tudja vinni a város értékeit, meg tudja őrizni a szabadságát, és megtalálja a további fejlődés lehetőségeit. Dr. Fülöp György ilyen személy és ilyen a csapata is. Ez a meggyőződés megerősítette és véglegesítette bennem a döntést, hogy nyugodt szívvel visszavonulhatok.
- Hány év, hányféle tisztség és feladatkör köti Tiszaújvároshoz?
- 1968-ban kerültem ide diákként, tehát elmondhatom, hogy szinte a születésétől fogva ismerem ezt a várost és a lakóit. Ez nagyon komoly érzelmi kötődést jelent. 1990-ben matematika-fizika szakos tanárként kezdtem tanítani az akkori 5. sz. Általános Iskolában, azaz a mai Hunyadiban. Voltam egy évig megbízott városi úttörőelnök is, amit elsősorban nem ideológiai, hanem sokkal inkább közösségi tevékenységnek tartottam, mert a fő cél az volt, hogy a gyerekeknek tartalmas programokat szervezzünk. 1983-ban kaptam egy felkérést, hogy folytassam a munkát a városi tanács művelődési osztályán. Voltam tanulmányi felügyelő, majd osztályvezető az oktatás, közművelődés területén, később egy olyan osztály vezetője, amely járási szinten foglalkozott egészségügyi, gyámügyi, szociális és sport feladatkörökkel is. Nagyon komoly kihívásoknak kellett megfelelnünk, sokszor olyan feladatokkal találtam szemben magam, ami rengeteg felkészülést igényelt. Sok-sok új tudást és tapasztalatot szereztem abban az időben is. Aztán a rendszerváltás után következett egy periódus, amit ismét pedagógusként, igazgató-helyettesként, majd igazgatóként töltöttem a szederkényi Vásárhelyi Pál ÁMK-ban. 1994-ben lettem Tiszaszederkény városrész önkormányzati képviselője. 2002-től alpolgármesterként dolgoztam, majd 2010-től Tiszaújváros polgármestere lettem. Húsz éven át Szederkény városrész önkormányzati képviselője voltam, illetve egy körzetváltozást követően a Tisza-part városrész is hozzám tartozott.
- Egy ilyen gazdag életpályára visszatekintve van-e olyan időszak, amit „leg”-nek érez? Legjobb, legsikeresebb, legbékésebb vagy akár legnehezebb?
- Ha nagyon hosszan gondolkodnék ezen a kérdésen, akkor sem biztos, hogy ki tudnék ragadni egy-egy időszakot. Így, ebben a formában, ezekkel a vargabetűkkel, változásokkal volt teljes az életutam. Minden mozzanatnak, minden történésnek megvolt a maga szerepe, szépsége és nehézsége is. Egy biztos, mindig sokat kellett dolgozni, néha talán egy kicsit túlzásba is vittem a munkát, de így tudtam rengeteg ismeretet és tapasztalatot szerezni a város egészére vonatkozóan. Kezdtem az oktatással, majd következett a többi terület: az intézmények, vállalatok, gazdaság, kereskedelem, és még hosszan folytathatnám. Ez a fajta tudás igen fontos, ha az ember városvezetőként eredményes szeretne lenni, de önmagában még mindig kevés. Mert ha nincs más emberek, az itt élők felé nyitottsága, kellő érzékenysége, nem sokra fog menni a tudásával. Azt gondolom, az emberi tényező az egyik legfontosabb, ha valaki sikeres vezető akar lenni. Az, hogy képes-e meghallgatni, tisztelni másokat, odafigyel-e a többiek véleményére, igényeire. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindig mindenki kívánságát teljesíteni lehet, vagy kell. Eleve vannak olyan jogi szabályozások, amelyek kizárják bizonyos intézkedések lehetőségét, de nekünk, vezetőknek épp az a dolgunk, hogy a törvények, lakossági igények és anyagi kondíció függvényében a lehető legoptimálisabb döntéseket hozzuk. Az emberek visszajelzései általában, a választási eredmények pedig mindig megerősítettek abban, hogy jó úton járok a munkámban. Ötven év alatt annyi emberrel kerültem kapcsolatba, hogy lehetetlen lenne megszámolni. Hogy mégis mondjak egy „leg”-et, a legjobb érzés a munkámmal kapcsolatban talán az, hogy ezektől az emberektől mindig azt a jelzést kaptam a döntő pillanatokban: megbízunk benned, és elismerünk.
- Olyannyira, hogy civil kezdeményezésre a ciklusban már másodszor vehetett át kitüntetést, mégpedig a legrangosabb városi elismerést. Talán nem titok, kissé elérzékenyült a Tiszaújváros Díszpolgára cím átvételekor.
- Valóban, mélyen megérintett az a pillanat. A Pro Urbe díjat és a díszpolgári címet is olyan közösségek előtt vehettem át, amelyekkel vállvetve dolgoztunk évtizedeken át a városért. Három éve a közalkalmazotti, köztisztviselői közösség előtt, most a szépkorúak ünnepén, a városalapító nemzedék előtt ért ez a megtiszteltetés. Hosszú évek óta mindig én vagyok az, aki kitüntetésre felterjeszt másokat, aki átadja az elismeréseket. Figyelem ilyenkor az arcokat, a büszkeséget, meghatottságot, amibe egy pici zavartság is keveredik, hiszen az emberek nagyobb része szerényebb annál, hogy egyszerűen azt érezze: igen, én ezt megérdemlem. Most magamon is ezeket az érzéseket tapasztaltam. Meghatottságot, hálát, szeretetet a közösségek iránt, amelyek hosszú ideje mellettem állnak, és most érdemesnek találtak erre a kitüntetésre is. Az ember, amikor ott áll egy oklevéllel a kezében, egy pillanatra egyszerre érzi a mögötte álló évtizedek sok-sok munkájának, fáradságának, sikerének, örömének súlyát, és igen, előfordulhat, hogy ez egy kis elérzékenyüléshez vezet.
- A közéleti munka révén tehát sok pozitív hatás érte. De azt mondják, ami sokat ad, más szinten sokat el is vehet. Ön mit gondol erről?
- Szabadidőm, amit passzív pihenéssel töltöttem volna, tulajdonképpen sosem volt. De őszintén szólva nem is vágytam rá sosem, hogy tétlenül ücsörögjek. Való igaz, a családomnak sokszor kellett elviselni, hogy esténként, hétvégenként is dolgozom, hogy sosem lehetnek biztosak benne, hogy mikor érek haza a munkából, vagy mikor kell váratlanul elmennem. A feleségemnek és a gyerekeimnek hálásan köszönöm, hogy mindig támogattak, és biztos érzelmi háttért nyújtottak nekem ahhoz, hogy nyugodtan dolgozhassak. A munkám során engem is értek csalódások, de azt gondolom, ez nem csak a közéleti tevékenységben fordulhat elő. Bizony volt, hogy megcsalt az emberismeretem, ezeket a helyzeteket meg kellett oldani, levonni a megfelelő következtetéseket, és továbblépni. Nagyon fontos, hogy arra alkalmas emberek kerüljenek bizonyos pozíciókba, mert ha nem így történik, azzal jól működő rendszereknek árthatunk.
- A nyugdíjba lépést sokféleképpen meg lehet élni, örömmel és szorongással is. Mit gondol, Önnek hogyan sikerül majd a „leállás”?
- Mivel tudatosan készülök rá és saját elhatározásomból választottam ezt az utat, egyáltalán nincsenek negatív érzések bennem. Először is jó lesz kicsit pihenni. Az pedig egészen biztos, hogy elfoglaltságot mindig fogok találni magamnak. Nagyon érdekel a természet, annak az alakítása, rendezése. Valószínűleg sok időt fogok tölteni a kertünkben. Édesapám lakatosmester volt, a kétkezi munka, az alkotás vágya és öröme egyáltalán nem áll távol tőlem. Emellett nagyon szeretek olvasni, a polcon több sor könyv várja, hogy végre a kezembe vegyem. Nem fogok elszakadni a várostól sem, hiszen kötődöm közösségekhez az egyház, a sport, különböző civil szervezetek révén, ezeket a kapcsolatokat mindenképpen ápolni szeretném a jövőben is. Az sem kizárt, hogy különböző módokon segíteni tudom a továbbiakban is a város életét. Azt gondolom, annak, aki egyszer visszavonult, tolakodnia sosem szabad az ötleteivel és javaslataival, de ha szükség van a tapasztalataira, még a háttérből is segíthet. Olyan szerencsés helyzetben vagyunk a feleségemmel, hogy majdnem pontosan egyszerre tudjuk megkezdeni a nyugdíjas éveinket. 42 éve vagyunk házasok, ideje, hogy bepótoljunk mindent, amire az elfoglaltságok miatt eddig sosem volt idő. Jó érzés, hogy úgy fejezhetem be az aktív pályafutásomat, hogy elégedett vagyok. Nem keveredtem zűrös közéleti, politikai ügyekbe és botrányokba, tisztességes maradhattam, és mivel a nagypolitikát elkerültem, nem kellett „nagyurakat” szolgálnom. Igaz, nem gazdagodtam meg, nincsenek milliárdjaim, de az én lelkiismeretem így nyugodt. Leéltem és végigdolgoztam az életem aktív szakaszát egy olyan városban, amely bizalmat szavazott nekem és elismert, nem csak nyomon követhettem ennek a városnak a gyarapodását, hanem tevőlegesen részt vehettem benne, és itt fogom a pihenés időszakát tölteni, itt fogok megöregedni. Ez elégedett nyugalommal tölt el.
- Három nap múlva önkormányzati választások lesznek. 25 éve ez az első választás, aminek az Ön számára tulajdonképpen nincs tétje. Nem furcsa érzés ez?
- De bizony hatalmas tétje van ennek a választásnak, nem csak számomra, hanem az egész város számára, és ez független az én személyemtől. A tét az, hogy marad-e Tiszaújváros szabadnak és korrupciómentesnek, ahol tisztességes vezetők tisztességes döntésekkel igyekeznek a fejlődést biztosítani. Én bízom az itt élő emberek többségének józan gondolkodásában, és hiszem, hogy továbbra is olyan vezetőket választanak, akik számára a közvagyon sérthetetlen, az előéletük feddhetetlen, és akik az elmúlt években is folyamatosan itt dolgoztak a városban, a városért. Senki nem gondolhatja, hogy neki mindegy, mi lesz a választás eredménye, hiszen ez határozza meg, hogy milyen szemlélet és értékrend szerint folytatódik az élet a hétköznapokban. Nem szeretem, amikor egy kampányban egyesek elrugaszkodnak a valóságtól és felelőtlen ígéreteket tesznek. Nem hiszek a párthűség alapján osztogatott pozíciókban, csak a lelkiismeretesen elvégzett munkát, a hozzáértést, a tudást tisztelem, mert hosszú távon egy települést csak ez tud sikeres pályán tartani. Hiszem, hogy Tiszaújváros ezen a pályán marad!
