Uszályokon érkeztek a kolonnák

kr poliol

Gőzerővel zajlanak a tiszaújvárosi poliol üzem kivitelezési munkálatai. A MOL Petrolkémia Zrt. beruházása legutóbbi látványos momentuma december végén volt, amikor a Tisza-parton felállított lánctalpas daru fogadta első szállítmányait Tiszaújvárosban.

Az uszálykonvoj olyan, közúton nem szállítható kulcsberendezéseket hozott, melyek együttes tömege meghaladta az 1300 tonnát. A rakomány egyik fele Spanyolországból érkezett, egy reaktorból, két desztillációs oszlopból és három tartályból állt. A berendezések több mint egy hónapja hagyták el a spanyolországi gyárat. Mintegy 5.000 kilométeres utat kellett megtenniük, hogy a Földközi- és a Fekete-tengeren, valamint a Dunán és a Tiszán keresztül Tiszaújvárosba érkezzenek.

A szállítmány legnehezebb része két technológia tartály, melyek tömege egyenként 172 tonna, átmérőjük 5 méter és magasságuk 29 méter. A tartályok a poliolgyártás egyik fontos alapanyagát tárolják majd. A szállítmány másik fele a belgiumi Genkből indult, ahol négy vegyipari tornyot gyártottak a beruházáshoz. A folyami szállítás során 2300 kilométert tettek meg 8 ország területén keresztül a Rajna, Majna, Rajna-Majna-Duna csatorna, Duna és Tisza útvonalon. A szállítmány legnagyobb tömegű berendezése 220 tonna 37 méter magas és 4 méter átmérőjű. A poliol vegyipari komplexum egyik legmagasabb eleme is megérkezett, a 82 méter magas és 4 méter átmérőjű kolonna hossza miatt két darabban érkezett.

A daru körülbelül 70 készüléket fogad majd a kikötőben, melyek súlytartománya 10 és 408 tonna között van, méretük pedig néhány métertől 73 méterig terjed. A készülékek többsége súlyuk és méretük miatt nem szállítható közúton. A lánctalpas daru feltűnő jelenség, ugyanis 750 tonna maximum teherbírással rendelkezik és 140 méter emelési magasságot képes elérni. Ezt a típust a szélturbinák építésénél is előszeretettel alkalmazzák, mert sokrétűen használható és a telepítése is gyors. Európában ez a kapacitású daru csak korlátozott számban áll rendelkezésre.

A szállítmányok a kikötőből az építési területig kifejezetten erre a célra kialakított úton érkeznek, amelyen több útszakaszt felújítottak és építettek. Például a Tiszapalkonyára vezető úton egy, az út fölött átívelő csőhidat ideiglenesen elbontottak, hogy a nagyméretű eszközök átférjenek ezen a ponton. A szállítások lebonyolításánál több forgalomtechnikai eszközt, például jelzőtáblákat és villanyvezetékeket leszereltek, melyeket a műveletek végeztével helyreállítanak.