Azért indítottam ezt a témát mert szeretnék reagálni a 2010. május 13.-án a Krónikában megjelent olvasói levélre („Megértést és türelmet kérünk” http://kronika.tempobit.hu/PDF/2010/19.het.pdf ), mely azok után fogalmazódott meg írójában, hogy édesanyám olvasói levele megjelent a 2010. április 8.-ai Krónikában „Köszönetnyilvánítás – hová lett az emberekből a mások halottjai iránti tisztelet?” (http://kronika.tempobit.hu/PDF/2010/14.het.pdf 2010)

Amikor tegnap elolvastam a Krónikát, elszomorított az, hogy Kocsis Lászlóné a Hadész Kft. ügyvezetője mennyire „másképp” látja az esetet és úgy általában az alkalmazottjai munkáját.

Írásában megemlíti, hogy 20 éve lelkiismeretes munkájával segíti a gyászolókat. Ez valóban lehetséges, bár én még személyesen nem találkoztam vele, így róla nem tudok se jót, se rosszat írni. Az alkalmazottjairól annál inkább. Amikor nagyapám elhunyt, és a Hadész Kft. alkalmazottjai kijöttek érte hogy elszállítsák, egyikőjük szemmel láthatóan erősen ittas állapotban volt. Még szerencse hogy a másik nem. Mielőtt levitték volna, az apukám és keresztapám által felajánlott segítséget elutasították, melyet csak azután voltak hajlandóak elfogadni, hogy nagyapámat elejtették a lépcsőházban. Ezt követően édesapám, a keresztapám, a józan – és az ittas alkalmazott vitték le nagyapámat. Önök szerint ez helyén való? Nem elég az, hogy valakinek meghal az édesapja – ráadásul végig is kell néznie édesapja haláltusáját, miközben gyakorlatilag tehetetlen – még el is ejtik? Szerintem ennek nem kell így lennie. Mostmár értem, hogy a sírásókat mért kötik sokszor az alkoholhoz. További pozitívnak megint csak nem nevezhető észrevétel nagyapám temetésének a napján történt. Egy teljesen más ing volt rá adva, mint amit mi odaadtunk a Kft. ügyvezetőjének. Megdöbbenve láttuk a felravatalozott nagyapámat, hogy milyen rendezetlenül és nem a saját ingjébe volt felöltöztetve, felravatalozva. Nyilván nem szólhattunk, hogy öltöztessék át… De viselje csak egészséggel az a valaki a nagyapám ingjét, aki elvette… Biztos tiszta a lelkiismerete. Egy újabb észrevétel: pár héttel ezelőtt történt, hogy a szüleim kint voltak a temetőben. Anyukám az egyik alkalmazottnak megemlítette az ominózus esetet, - amelyet a Krónikában is mindenki olvashatott – melyre az alkalmazott ordibálva, trágár módon „válaszolt”. Azt következő héten, mikor a szüleim ültettek pár virágot nagyapám sírjába, meglepődve tapasztalták, hogy egy záptojás van a sírban elásva. Gondolhatják, hogy nem a családtagjaink közül ásott valaki egy tojást az emlékműbe. Ebből számomra kiderül, hogy semmi jóérzés nem szorul az ottani alkalmazottakba.

Kocsis Lászlóné megemlíti idézem: „a levélíró nem említette, hogy a pénteki temetést követő hétfőn már megtörtént a sír környékének a rendbetétele. Maguk a hozzátartozók kezdték el letakarítani a sarat, lemosni a járdát.” Hogy is említhette volna meg édesanyám, hogy hétfőn már letakarították a sarat, ha még aznap megírta a levelet, amikor ezt tapasztaltuk. Az meg már megint csak a Hadész Kft. munkáját minősíti, ha a gyászolóknak kell letakarítani a sarat. Egyébként senkinek nem kívánom, hogy ilyen körülmények között találja a hozzátartozóját. Nekem, mint unokának, aki imádta a nagyapját, szívfacsaró látvány volt az, amit láttam. Főleg annak a tudatában, hogy heti rendszerességgel, megesik hogy hetente többször is látogatjuk nagyapám sírját, hogy mindig rendben és rendezetett legyen. Azt is megemlíti az ügyvezető, hogy mi figyelnénk-e fordított esetben arra, hogy hova lépünk, amikor a hozzátartozónkat temetik. Én emlékszem még arra, hogy én figyeltem, hogy más halott síremlékének még a környékére se menjek. Engem szerencsére tisztelettudásra is neveltek. Arról is szól írásában Kocsis Lászlóné hogy: „az pedig, hogy sáros lábbal elhordják az apró követ, nem fordulhatna elő, ha a járda mérete szabványos lenne.” Akinek sajnos volt már alkalma arra, hogy hozzátartozójának síremléket készíthessen, az tudja, hogy az nem megy olyan egyszerűen. A Hadész Kft. előírja, hogy tervrajzot kell készíteni mindenkinek a síremlékről, a betonkoszorúról aki emléket szeretne állítani szerettei tiszteletére. Mi is csináltunk tervrajzot, amit Kocsis Lászlóné JÓVÁHAGYOTT. Tehát saját magát hazudtolja meg.

„A temetőlátogatók egy részétől pozitív visszajelzést, dicséretet kapunk a temető tisztaságával, rendezettségével kapcsolatban” írja az ügyvezetőasszony. Az összkép valóban szép. Főleg ilyenkor tavasszal. De elegendő kút akkor sincs. Sem a szüleimnek, sem nekem nem esik nehezünkre 100 m-t gyalogolni az első kúthoz, ami az utunkba esik. De egy idős asszonynak, vagy egy idős úrnak ez már igenis nehézkesen megy. Amíg volt ott kút (ahol jó ideje nincs) addig se volt könnyű az idős embereknek vizet nyerni onnan. Még egy egészséges ember számára is fárasztó volt pár kanna vizet kinyerni abból a kútból. Most már ez a kút sincs. Az rendben van, hogy télen leszerelik, de már itt a jóidő, és bizony szükség volna rá…

Sajnos nem az én családom az egyetlen, akinek ilyen és ehhez hasonló problémákkal kell szembe néznie. (pl.: emlékszem arra, amikor a Krónika egyik régebbi számában egy olvasó arról írt, hogy a hozzátartozójának a síremlékéből a kis örökzöld fácskákat lopták ki… ) Csak van aki ennek hangot ad, és van aki nem. Azzal, hogy leírtam a temetővel és az alkalmazottakkal kapcsolatos véleményem senkit sem szerettem volna megbántani. Mint tudjuk az éremnek is két oldala van. De úgy gondolom, hogy aki ilyen helyen dolgozik, abba kellő empátia, tisztesség és jómodor kell(ene) hogy szoruljon. És elszomorító hogy valakiben még egy cseppnyi sincs meg ezekből.